Oscart nyert a Mol

A Mol Rt. és a Noguchi Communications nyerte el a Nemzetközi Public Relations Szövetség 2002-es Oscar-díját a lakossági kríziskommunikációs tevékenység kategóriában. A cégek azzal érdemelték ki a díjat, hogy a két éve Pusztaszőlősön történt gázkitörést jól kommunikálták, és igyekeztek a helyieket kárpótolni.

A Mol Rt. és a Noguchi Communications nyerte el a Nemzetközi Public Relations Szövetség 2002-es Oscar-díját a lakossági kríziskommunikációs tevékenység kategóriában - tájékoztatott a kommunikációs társaság közleményben kedden. A cégek azzal érdemelték ki a díjat, hogy a két éve Pusztaszőlősön történt gázkitörést jól kommunikálták, és igyekeztek a helyieket kárpótolni.

Pusztaszőlősön 2000. augusztusában tört ki a Mol Rt. egyik gázkútja. A baleset során, illetve az azt követő másfél évben a Mol és a Noguchi folyamatosan tájékoztatott és párbeszédet folytatott a helyi lakossággal és a sajtóval. A Mol kárpótlásként bevezette például a településre a vezetékes gázt és a biztosító által fizetett kártérítésen felül támogatta a családokat.

A közleményben olvasható, hogy a zsűri megítélése szerint a Mol Rt. nagyszerű munkát végzett, amikor a katasztrófa során egyetértésre jutott a helyi lakossággal, és - noha a közlemény szerint kárfelelőssége föl sem merült -, a folyamatos párbeszéddel, kommunikációval és kompenzációval feloldotta a krízishelyzetet.

A Noguchit a program végrehajtásáért díjazta a zsűri, és kiemelte, hogy a tanácsadó cég jól egyensúlyozott, amikor a lakosságot tájékoztatta és kielégítette a média igényeit. A díjat Londonban adják át ünnepélyes keretek között október 8-án.

A PR Oscart, a Golden World Award for Excellence díjat évente osztják ki, a 94 ország kommunikációs szakembereit tömörítő International Public Relations Association, nemzetközi kommunikációs szervezet zsűrije szavazatai alapján.