Árrobbanást hozhat a világörökség a Terézvárosnak

Minden eddiginél több turista érkezhet Budapestre júliustól. Az UNESCO ugyanis még júniusban várhatóan a világörökség részévé nyilvánítja az Andrássy utat és környékét. Ennek hatására az ingatlanárak is megugorhatnak, szakértők szerint külföldi befektetők teljes lakóházakat vásárolhatnak fel a Terézvárosban.

Heteken belül a világörökség részévé nyilváníthatják az Andrássy utat és környékét, valamint a VI.-VII. kerület határán lévő egykori zsidónegyedet. Az UNESCO június 24. és 29. közötti budapesti ülésén döntenek az ügyben. Ezzel a Terézváros lehet az első magyarországi városrész, amelyet a világörökség részévé nyilvánítanak. A tokaji borvidék is bekerülhet a védett tájak közé. 

A döntés következtében ugrásszerűen fejlődhet a kerület és a főváros belső része. Átlagosan tízszeresére, de néhány, eddig kevésbé forgalmas helyen akár ezerszeresére is nőhet a turistaforgalom szakemberek szerint. Emellett sokkal több nemzetközi és állami támogatást kaphat a Terézváros, így a most még romos épületek is megújulhatnak. Tétényi Éva, a VI. kerület főépítésze szerint már most is több ilyen felújítási terv készült el, többek között a Kodály körönd és a Hunyadi tér épületeinek rekonstrukciójáról.

Az Andrássy úton és környékén tovább nőhet az ingatlanok ára, hamarosan az V. kerületi tarifákkal vetekedhet a terézvárosi lakások értéke. A Big George's ingatlanszakértője szerint a környéken a döntés után akár 20-30 százalékkal is nőhetnek a lakásárak.

Emellett az is előfordulhat, hogy társasházak teljesen külföldi kézbe kerülnek: jelenleg 10-15 olyan lakóház található a VI. és VII. kerületben, amelyet külföldi befektetők vásároltak meg. Ha azonban a környék a világörökség része lesz, ez a folyamat felgyorsulhat, egy sor épület kerülhet külföldi befektetők kezébe. A VI. kerületi önkormányzat mostanában értékesíti az önkormányzati épületek tetőtereit. Ezek döntő részét is valószínűleg külföldi cégek veszik meg.