A költségvetési bizottság ülésén egyhangú szavazattal albizottság felállításáról döntöttek, amelynek feladata a közszolgálati médiumok vitatott ügyeinek kivizsgálása. Az ellenzéki képviselők nem szavaztak.

Költségvetési bizottság előtti meghallgatásán Mendreczky Károly az MTV elnöke immár sokadszorra a médiatörvényt hibáztatta a televízió rossz gazdasági helyzete miatt. Elmondta: 2000 végére 11,4 milliárd forintot meghaladta a veszteség és mínusz 5,8 milliárdos tőkével zárták az évet. Eközben a beszállítási költségek 19 milliárd forintot is meghaladták. Az elnök szerint mindez azért következett be, mert a médiatörvény súlyosan diszkriminálta az MTV-t. Kinevezésekor azonban komoly gazdasági intézkedéseket hozott, közölte. Példaként említette, hogy minden egyes területet önálló költségterületté alakított át és az egyes területeknek nem szabad az üzleti tervet átlépni. Emellett megállították a '97 óta tartó nézetség csökkenést, igazgatóságokat szüntettek meg, átalakították a gyártás folyamatát valamint a műsorstruktúrát. Mindezek eredményeképpen átláthatóbbá vált az MTV gazdálkodása.

Keller László, a bizottság szocialista alelnöke további tájékoztatást kért azzal kapcsolatban, hogy kuratórium korábban többször is kifogásolta az MTV döntéseit és felelősségre vonást is kezdeményezett. Példaként említette, hogy a kuratórium elfogadhatatlannak tartotta a Bojtár utcai, visszabérelt ingatlan bérleti díját, valamint nem engedélyezték a szerződéskötést az In Média Kft.-vel.

Bakó Lajos a kuratórium elnöke azt a választ adta, hogy 2001 január 25 -én ASZ vizsgálatot kezdeményeztek erre várhatóan idén ősszel kerülhet sor. Később a felügyelőbizottság megvizsgálta az MTV szerződéseit, és ennek során feljelentést tettek az ügyészségen. Jelenleg is folyik a vizsgálat.

Mendreczky Károly ehhez hozzátette az MTV-már szinte minden szerv vizsgálja. Az elnök képviselők kérdésére elmondta, jelenleg a televíziónak nincs köztartozása, miután azt az Országgyűlés a zárszámadási törvényben elengedte.

Nem tervezik már az archívum eladását sem, épp ellenkezőleg a filmek felújítása és megőrzése a céljuk.  A Vermer András érdekeltségébe tartozó In Médiával kötött reklámszerződéssel kapcsolatban az elnökök csak sokadszorra adták meg a választ. Eszerint a kuratórium nem egyezett bele abba, hogy az MTV elnöke 300.000 forint feletti szerződést írjon alá az In Médiával. Ehelyett közbeszerzési pályázat kiírását kezdeményezték, ami jelenleg is folyamatban van. Mendreczky ugyanakkor aláírt egy szerződést a céggel, olyan értékben, amelyhez nem volt szükség a kuratórium beleegyezéséhez. A televízió elnöke többször is kitért a labdarugó ligával kötött szerződésre vonatkozó kérdések elől.

Molnár Albert szocialista képviselő ekkor egy albizottság felállítását kezdeményezte a vitatott ügyek kivizsgálására. A vita során az ellenzéki képviselők szélhámosságnak és ostobaságnak nevezték a javaslatot, ezért nem is szavaztak arról. A kormánypárti képviselők azonban egyhangúan, 15 szavazattal, megszavazták az albizottság felállítását. Az albizottság az előzetes tervek szerint mindhárom közszolgálati médium vitatott ügyeit megvizsgálja.

Veres János példaként említette, hogy a Duna tévé vezetői különbözőképpen nyilatkoztak forrásigényükről. A Magyar Rádió elnöke a képviselők szerint nem adott kielégítő választ a kormány 2 milliárdos kezességvállalásával kapcsolatban, az MTV elnöke pedig több kérdésre szerinte nem adott választ. Elsősorban a sportközvetítés, reklámszerződést és az ingatlan eladások ügyét vizsgálnák ki.

Mendreczky távozóban az [origo] -nak azt mondta, nem kommentálja a döntést, bár meg van róla a véleménye.

Korábban:

Vizsgálják a tévé kidobott millióit

A Magyar Rádiónak is milliárdok kellenek

A Duna TV 3 milliárdot kér az Országgyűléstől

Medgyessy nem akar rendszeres rádióinterjút