Három millió forint kártérítést kap az a férfi, akit egy műtét közbeni vérátömlesztés során fertőzték meg hepatitis C vírussal. A jogerős ítélet emellett havi 15 ezer forint járadékot is megítélt a megbetegedett férfinak.

Egy műtét közbeni vérátömlesztés következtében hepatitis C vírussal fertőzött férfinak 3 millió forintos nem vagyoni kártérítést és havi 15 ezer forint járadékot ítélt meg jogerősen szerdán a Fővárosi Bíróság (FB).

A bíróság változtatás nélkül helyben hagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság mintegy fél évvel ezelőtt hozott elsőfokú határozatát. Horváth Béla, a pernyertes beteg ügyvédje elmondta: a magyar állammal szemben az utóbbi két évben mintegy 300-an indítottak pert amiatt, hogy a műtét közben kapott fertőzött vértől májkárosodást szenvedtek. Az ügyvéd úgy tudja, hogy az azonos okból indított perek sorában az első jogerős ítéletet hozta meg szerdán a bíróság.

Korábban:

Pert nyert egy hepatitisfertőzött