Vizsgálják a tévé kidobott millióit

Vágólapra másolva!
Úgy tudjuk, hogy a Magyar Televízió sportosztálya írta alá azokat a szerződéseket, amelyek alapján több tízezer dollárt fizetett a tévé olyan sporteseményekért, amelyeket végül csak részleteiben tud közvetíteni. Mendreczky Károly, az MTV elnöke a tévékuratórium elnökségének keddi ülésén azt állította, hogy nem tudott a szerződésekről. Az ülésen arról is megállapodtak az elnökség tagjai, hogy felülvizsgálják az MTV Rt. tízmillió forint felett kötött külsős szerződéseit.
Vágólapra másolva!

Titokban tartja a Magyar Televízió Rt. kuratóriumának elnöksége a keddi meghallgatáson történteket, noha a kiegészült testület Mendreczky Károlyt, a köztévé elnökét számoltatta be a részvénytársaság gazdálkodásáról. Úgy tudjuk, hogy az elnök haladékot kért, amelyet megkapott, de a jövő kedden részletesen kell beszámolnia a tévé több szerződéséről.

Ezek között az egyik tétel az a szerződés, amelyet a tévé kötött több sportesemény közvetítéséről, noha arra az időszakra már megállapodtak a futball világbajnokság folyamatos műsoron tartásáról, ami mellett végül csak összefoglalókat adnak a több tízezer dollárba kerülő eseményekről. Mendreczky állítása szerint nem tudott erről a szerződésről, amelyet vélhetően a sportosztály kötött meg az ő megkerülésével.

Mindezek fényében a kuratórium azt kéri a tévé felügyelő bizottságától, hogy a tízmillió forint feletti külső szerződéseket vizsgálják felül. Ezt Haraszti Miklós, a testület SZDSZ-es delegáltja azzal indokolta az [origo]-nak, hogy míg a belső készítésű műsorok percenként 16 ezer forintért készülnek, addig a jóval drágább, percenként 60 ezer forintba kerülő külső gyártású műsorokat preferálta a köztévé. A szerződések ráadásul csak néhány céghez köthetők.

Korábban:

Továbbra sem tisztázódott a köztévé 60 ezer dolláros kifizetése