Vágólapra másolva!
Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója állítja: a Népszava valótlanul közölte, hogy az Állami Számvevőszék nem vizsgálta a Terror Háza gazdálkodását. Tudatta: a Terror Háza tulajdonos-fenntartója, a Közép- és Kelet Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány működését az Állami Számvevőszék a közelmúltban megvizsgálta, és mindent rendben talált.
Vágólapra másolva!

A Népszava csütörtöki cikkében - melyet az [origo] is átvett - azt írta: nem vizsgálta a Terror Háza gazdálkodását az Állami Számvevőszék (ÁSZ), bár az azt fenntartó közalapítvány vezetősége ezt állította. Miután nem volt vizsgálat, nem ellenőrizték a költségvetési támogatások felhasználását sem, és nem is találhatták azt szabályszerűnek - írta a lap. A Népszava Divinyi Péterre, a számvevőszék sajtótitkárára hivatkozott, aki azt mondta a lapnak, hogy előbb-utóbb ellenőrzik a múzeum működését, de eddig ezt nem tették. Folyik ugyan egy vizsgálat, az alapítvány egy részét vizsgálják, de ennek semmi köze a múzeumhoz, és még nincs is eredménye.

Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója ugyanakkor az [origo]-val azt közölte: a Népszava cikke valótlanul állítja, hogy az ÁSZ nem ellenőrizte a közalapítvány működését. "Az ÁSZ a számvevői jelentés-tervezetet már márciusban megküldte a Közalapítványnak. Ez a tervezet tartalmazza a helyszíni ellenőrzés tapasztalatait is, és szabályszerűnek találja a költségvetési támogatások felhasználását" - áll az [origo]-nak írt levélben. Hozzátette: azt viszont nem is állították, hogy a Terror Házát is ellenőrizték volna.