A hét végéig lezárul az iratlefoglalás a Wermer András érdekeltségébe tartozó Domínium '64 Kft. székhelyén, Csévharaszton. Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (SZBI) hét elején megkezdett akciója eredményeként olyan hatalmas menynyiségű irat vár feldolgozásra, mint utoljára a Globex-ügyben.

A hatóság a Happy End és az Ezüsthajó Kft. szerződéseit és számlakönyveit gyűjti be. A nyomozáshoz szükséges iratok lefoglalását egész héten Csévharaszton folytatták az országimázspénzek kapcsán elkövetett hűtlen kezelés bűntette alapos gyanújával ismeretlen tettesek ellen indított eljárás keretében. Az Országimázs Központ számára megrendeléseket teljesítő Happy End és Ezüsthajó Kft. budapesti irodájában a múlt héten történt meg ugyanez.

Az SZBI gazdaságvédelmi főosztályvezetője, a nyomozást vezető Németh László ezredes elmondta: a szükséges dokumentumok begyűjtését azért Csévharaszton folytatták, mert a két vállalkozás könyvelője ide vitte magával az iratokat.

A budapesti irodában tartott házkutatás során számítógépeket foglaltak le, azonban az ezredes szerint azok többségét már visszaszállították. A könyvelőnél Csévharaszton lévő dokumentumok mindegyikét lefoglalják a rendőrség munkatársai, Budapestre szállítják az iratokat, ahol azokat a rendőrség szakemberei értékelik, rendszerezik, majd valószínűleg könyvszakértőt kérnek fel vizsgálatukra. Az ezredes jelezte: ezúttal is olyan hatalmas mennyiségű iratot kell feldolgozniuk, mint korábban a Globex-ügyben.

(Magyar Hírlap)

Korábban:

Csévharaszton foglalták le a Happy End iratait