Megkezdődnek a tanúkihallgatások Országimázs-ügyben

Vágólapra másolva!
Országimázs-ügyben a héten kezdődnek a tanúkihallgatások - írja a Népszabadság. Az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt rendeltek el nyomozást.
Vágólapra másolva!

A héten kezdődnek el a tanúkihallgatások az országimázs-ügyben. A Happy End és az Ezüshatjó Kft-től az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatóságának nyomozói rengeteg iratot és adathordozót foglaltak le. Az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt rendeltek el nyomozást ismeretlen tettes ellen. A begyűjtött számlákat és bizonylatokat az igazságügyi szakértők vizsgálják.

A nyomozók először a Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központja (OK) munkatársait hallgatják ki, utána az OK-val szerződő cégek dolgozóit hallgatják meg. A rendőrség arra keresi a választ: kinek az utasítására jöttek létre azok a szerződések, amelyek - az elsődleges adatok alapján - az imázsközpont számára előnytelenek voltak, s ezáltal kárt okoztak a költségvetésnek. Azt is meg akarják tudni, hogy kinek az utasítására fizették ki a központtal szerződött Happy End Kft. és Ezüsthajó Kft. számláit, teljesítésigazolás nélkül.

A múlt héten több köbméternyi iratot foglaltak el a két Fidesz közeli cég közös budapesti irodájában. Várhatóan kedden fejeződik be ezek összesítése. Hivatalosan egyelőre nem erősítették meg, de nem is cáfolták azt az információt, hogy a dokumentumok egy részét megsemmisítették volna. A szakértői vizsgálatok akár hónapokig is eltarthatnak, mielőtt sor kerülhet az első gyanúsítotti kihallgatásra.

Korábban az Állami Számvevőszék is azt állapította meg, hogy az OK jelentős összegeket fizetett ki ellenszolgáltatás nélkül - emlékeztet a Népszabadság.

Korábban: