Vágólapra másolva!
Tizenkét embert mentettek ki a tűzoltók abból a tízemeletes székesfehérvári épületből, ahol kedden reggel tűz ütött ki. A tüzet - amit egy felgyújtott heverő okozott - már eloltották.
Vágólapra másolva!

A lakókat emelőkosarakkal és a lépcsőházon keresztül mentették ki, abból a tízemeletes székesfehérvári épületből, ahol kedden reggel tűz ütött ki. Pavelcze László, a székesfehérvári tűzoltóság szóvivője elmondta. hogy a lángokat eloltották, jelenleg az épületet szellőztetik. Közlése szerint a tüzet a lépcsőház pinceszintjén a lépcsők alá lomtalanítás céljából elhelyezett felgyújtott heverő okozta.

A kimenekített lakók többségét a mentők a helyszínen megvizsgálták, és azokat, akik rosszul érezték magukat, további kivizsgálásra a szakorvosi rendelőbe szállították. Az ügyben a rendőrség és a tűzoltóság szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot.