Solt Pál 12 év után várhatóan távozik a Legfelsőbb Bíróság éléről. Ezalatt a bírói kar sikeresen átvészelte a rendszerváltást, sikerült viszonylag jelentős bérnövekedést elérni, ám nem jöttek létre az ítélőtáblák, és részben emiatt is maradt a hatalmas ügyhátralék. A bírók függetlenségét folyamatosan megkérdőjelezték a politikusok, Solt Pálnak emiatt volt a legtöbb vitája.

Solt Pál az egyetlen olyan közjogi méltóság, aki 1990 óta folyamatosan betöltötte tisztségét, 12 éve irányítja a bírói szervezetet. Megválasztásakor tagja volt az akkor szintén újonnan felálló Alkotmánybíróságnak, ám a hagyományos bíráskodás irányítását választotta, így lemondott alkotmánybírói tisztségéről. Hosszú elnöksége alatt ritkán került komolyabb vitákba, ám már az első évben megütközött az Országgyűléssel. 1991-ben a plenáris ülésen tette szóvá, hogy egy képviselő az ellene folyó perben képviselői mivoltára hivatkozva olyan bírói tanácsot követelt magának, "amelynek tagjai nem voltak és ma sem kommunisták, és minden tekintetben távol állnak az MSZMP-től". Kikérte magának azokat a leveleket is, amelyekben a rendszerváltás melegében az összes bírói és ügyészi vezető leváltását követelték.

A bíróság függetlenségének megőrzése később is csak nyilvános viták révén volt megoldható. 1999-ben azzal a Dávid Ibolyával ütközött, akivel ekkor már közösen vett részt az azt megelőző ciklusban létrejött Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban. Az igazságügy-miniszter nyilatkozataira utalva Solt Pál kijelentette: a bírói függetlenség nem paraván, amellyel bizonyos ügyeket elfedünk, hanem az alkotmányban rögzített rendelkezés. Az európai bírói charta egyik megfogalmazójaként pedig nagyon jól tudja, mi a bírói függetlenség, ebben a kérdésben tehát nem szorul rá arra, hogy Dávid Ibolya kioktassa. Dávid Ibolya amiatt reklamált, hogy az agrobankos Kovács Mihály ügyében nagyon elhúzódott a per.

Solt szintén a parlamentben, 1991-ben tartott beszédében jelölte ki a Legfelsőbb Bíróság elnökének helyét az állami tisztségek között: "A Legfelsőbb Bíróság elnökének alkotmányos pozíciója legalábbis egyenrangú a felelősség szempontjából, megítélésem szerint természetesen meghaladja a miniszteri, a kormányzati szintet és felelősséget." Ezt az álláspontját a költségvetés tárgyalásakor osztotta meg a képviselőkkel. Akkoriban dőlt ugyanis el, hogy a bírói szervezet az igazságügyi tárca költségvetésében ugyan elkülönített fejezetben szerepel, ám már akkor látszott, hogy a pénz a függetlenség egyetlen korlátja. Ezt a függőséget volt hivatott tovább csökkenteni az Országos Igazságszolgáltatási Tanács felállítása, amelynek elnöke Solt Pál lett, és csak tagja az igazságügy-miniszter. Mindazonáltal még 2002-ben is úgy nyilatkozott az LB elnöke, hogy a vártnál jóval kevesebb pénzt kapott az igazságszolgáltatás.

A függőség, elkötelezettség vádja folyamatosan felmerült, elsősorban az elítéltek részéről. Amikor Kiss Kálmán határőr tábornok koncepciós pernek nevezte az ellene lefolytatott - elítélésével végződő - büntetőeljárást, Solt Pál azt mondta: "Elfogadhatatlanok a gyanúsítgatásokon alapuló, indulatos, az ügyfelek pozíciójából adódó vádaskodások. A jogállamba vetett hit megingatására alkalmas, minden alapot nélkülöző nyilatkozatokat az angolszász jogalkalmazásban akár börtönbüntetés kiszabásával is sújthatják."

A fentieknél szakmaibb, ám meglehetősen heves viták sorozatát váltotta ki az ítélőtáblák ügye. Ez két okból volt fontos Solt Pál számára. Az egyik az, hogy miközben a bíróságokat általában mindenki borzasztóan lassú hivatalnak tartotta, éppen a Legfelsőbb Bíróságnak volt a legnagyobb ügyhátraléka, és ebben segítettek volna a táblabíróságok. Másrészt rendkívül bosszantó volt, hogy a bírói szervezet vezetőjeként már többször is üdvözölte az ítélőtáblák hamarosan bekövetkező felállítását, ám mindannyiszor visszakozott a kormány, és az egész hiábavalónak, üres ígérgetésnek bizonyult. "A kormány egy hét alatt elsöpörte azt, amit hosszú évek során előkészítettünk" - nyilatkozta Solt Pál, miután 1998 végén Orbán Viktor miniszterelnök a már kinevezett tábalabírósági elnökök előtt bejelentette, hogy nem állnak fel a hivatalok. Az 1998-ban hivatalba lépett miniszterelnök, Orbán Viktor és Solt Pál viszonya parázs vitával indult, nem tudták eldönteni, hogy melyiküknek kell felkeresnie a másikat. Végül egy vidéki bírói fórumra látogatott el a kormányfő, és ott találkozott a Legfelsőbb Bíróság elnökével.

A legutóbbi választási kampány is állásfoglalásra késztette a bíróság fejét. Az MSZP későbbi igazságügyiminiszter-jelöltje, Bárándy Péter először a Schlecht Csaba-ügyben nyilatkozta, hogy az igazságszolgáltatás nevében ég az arca, majd (az ügyvédi kamara és az ügyészek érdekvédelmi szervezetének elnökével együtt) általánosságban úgy fogalmazott: veszélyben van az igazságszolgáltatás. Ekkor Solt Pál - Varga Zs. Andrással, Polt Péter legfőbb ügyész helyettesével együtt - visszautasította a felvetéseket. Bárándy nyilatkozatát átgondolatlannak és felelőtlennek nevezte. Nyilatkozataiban arra az álláspontjára koncentrált, hogy az igazságszolgáltatás fogalmilag kizárólag a bíróság joga, így a rendőrséget és ügyészséget ért vádakért és kritikákért szerinte nem tarthatja a hátát a bírói kar. Solt Pál szerint az igazságszolgáltatás a vádemeléstől kezdődik.

Solt Pál 1960-ban lett bíró a Pesti Központi kerületi Bíróságon, majd 1966-tól hat éven át a Legfelsőbb Bíróság elnöke mellett dolgozott titkárságvezetőként. Korom Mihály miniszter nem engedélyezte, hogy a Fővárosi Bíróságon, majd a Legfelsőbb Bíróságon bíróként dolgozzon, így a Pénzügyminisztérium igazgatási jogi osztályán helyezkedett el. 1980-ban Szakács Ödön, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökének hívására mégis bírói kinevezést kapott a Legfelsőbb Bíróságon, ahol 1987-ben nevezték ki tanácselnökké. 1989-ben az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal közös jelöltje volt az Alkotmánybíróság alakuló testületébe. (Rajta kívül két bírót az MSZMP, kettőt pedig az ellenzék egymástól függetlenül jelölt.) Megválasztása tehát még a pártállami Országgyűléshez kötődik. Rövid alkotmánybírói ténykedésének máig őrzött emléke az Alkotmánybíróság ügyszámkezelési metódusa, amit ő talált ki, és ma is alkalmazzák.

1990-ben a demokratikusan választott Országgyűlés Solt Pált választotta meg a Legfelsőbb Bíróság elnökének. 1996-ban egy zökkenővel újraválasztották. Az első fordulóban nem volt meg a kellő többség, noha a relatív többség elsöprő volt mellette. A Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztásához azonban nem a jelenlévő, hanem az összes képviselő kétharmadának az igen szavazata kell. Az első körben több mint száz képviselő nem szavazott, így nem volt elég támogatás. A második szavazás azonban már eredményes volt.