Távozik Jankovics Marcell az NKA éléről

Július elsejével távozik a Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) éléről Jankovics Marcell filmrendező, aki szerint politikai okok miatt mondott fel neki Görgey Gábor kulturális miniszter. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma sajtóirodáján az MTI-t úgy tájékoztatták, hogy a NKA kuratóriuma június 25-én tartja ülését, s Görgey Gábor, a tárca vezetője addigra megnevezi Jankovics Marcell utódját.

Jankovics Marcell elmondta: a választásokat követően az egyik napilap megkeresésére úgy nyilatkozott, maradna tisztében, amennyiben sikerül megtalálni a "modus vivendit", azaz az ellentétes érdekeket áthidaló, az egymás mellett történő együttműködés megoldását.

Négy éve azt hallgatjuk, hogy helyre kell állítani a Nemzeti Kulturális Alap függetlenségét. Én ezt boldogan vállaltam volna, hiszen a kormánytól ténylegesen független lettem volna - szögezte le Jankovics Marcell. A tárca vezetőjével folytatott beszélgetés hangneme a filmrendező megítélése szerint barátságos volt.

A felmondás körülményeiről szólva Jankovics Marcell hozzáfűzte: "amikor rákérdeztem, hogy mit döntött felőlem, akkor azt válaszolta, úgy gondolja, más személy lesz az utódom." Az okokról a menesztett elnök ezt követően nem érdeklődött. Szavai szerint az nyilvánvaló, számolt is vele a választások óta. Ezzel kapcsolatban utalt Kazal János kabinetfőnök nyilatkozatára, miszerint a miniszter biztosította az NKA elnökét, szakmai kritika nem érheti tevékenységét. Jankovics Marcell szavai szerint "ebben is világosan benne van" a válasz a miértre. Mint megfogalmazta: tekintettel arra, hogy őt a polgári oldal kérte fel erre a funkcióra, a működés nem lett volna könnyű, "több lett volna a torzsalkodás mint ami szükséges". Belátom, hogy ennek ez volt a legjobb megoldása - tette hozzá.

Jankovics Marcell az 1998-as kormányváltást követő tevékenységét értékelve leszögezte: nem kapott semmilyen felsőbb instrukciót. Elmondása szerint a felkérést követően áttekintette azt az anyagot, amely a rendelkezésére állt - régebbi pályázatokat, statisztikákat, évkönyveket -, és kialakult benne egy kép az alap működéséről. Visszatekintve a kezdetekre úgy látja, leglényegesebb vonásai a rossz arányok voltak, részint Budapest és a vidék, illetőleg a professzionisták és az amatőrök között; a gyermekkultúra elsikkadt a közművelődés arányain belül, és sehol nem jelentek meg a határon túli alkotások.

Kitaláltam egy elképzelést, amely arra vonatkozott, hogy a kultúra egy alulról építkező valami, aminek piramis alakja van, és minél szélesebb az alapja, annál magasabb, tehát az elit kultúra érdeke, hogy ezt minden tekintetben szélesítsük - mutatott rá. Elemzése szerint ebbe beletartozik a vidék, a határon túli terület, a gyermekkultúra, az amatőrizmus, ami a professzionalizmus forrásvidéke lehet, beletartozik a múlt, amiből a jelen építkezhet.

Jankovics Marcell szerint ennek mintegy párhuzamaként a Fidesz kultúrpolitikájában megjelent egy olyan vonulat, amelyből egy főváros kontra vidék ellentét született. Néha úgy éreztem, mintha ehhez közöm lett volna, hogy én generáltam, mert én hamarabb fogalmaztam meg - fűzte hozzá. Aztán kiderült, hogy nem olyan súlyos a különbség, mint ahogyan én láttam, csak a statisztikai adatok nem jól mutatták - magyarázta. Az eltelt négy esztendő tevékenységének pozitívumait összegezve a távozó elnök úgy ítéli meg: az említett területek mindegyikén sikerült előrelépni, azok hangsúlyosabban vannak jelen a kultúrában, mint korábban.