<P class="MsoNormal">Eljárás az elveszett kisfiú nagybátyja ellen

Vágólapra másolva!
Kiskorú veszélyeztetésének gyanújával hallgatták ki annak a kisfiúnak a nagybátyját, aki egy napig kóborolt a Vértesben. A férfi elismerte, hogy nem vigyázott eléggé unokaöccsére. A szerdán délelőtt elveszett kétéves Attilát csütörtök délben találták meg a kutatóosztagok.
Vágólapra másolva!

Kiskorú veszélyeztetésének alapos gyanújával hallgatták ki csütörtökön a móri rendőrök annak a kétéves kisfiúnak a nagybátyját, aki egy napig kóborolt a Vértesben. A férfi a kihallgatáson elismerte, hogy jobban oda kellett volna figyelnie unokaöccsére - mondta el az [origo]-nak R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Amennyiben vádat emelnek ellene, a bíróság 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja a gondatlan nagybácsit.

A kétéves Attila szerda délelőtt tűnt el nagybátyja csákberényi kertjéből. A hatóságok és a helyiek nagy erőkkel eredtek a nyomába, ám hiába keresték éjjel-nappal, a faluban és a Vértes környező erdeiben, csak csütörtökön dél körül bukkantak rá egy csalánosban, három kilométerre a falutól. A kisfiú kisebb sérülésektől eltekintve épségben úszta meg a kalandot.

A székesfehérvári Szent György Kórházban eközben kikerült a gyermekintenzív-osztályról Attila, de még szombatig megfigyelés alatt tartják - mondta el az [origo]-nak Csató Barna a kórház szóvivője. A kisfiú jó állapotnak örvend, kétszer ebédelt, és a kórház dolgozóinak kényeztetését élvezi. A sok kullancs miatt - több mint 40-et szedtek ki belőle - Lyme-kór elleni védőoltást kapott, emellett antibiotikumokat is adtak neki - mondta a szóvivő.

Időközben az egyik keresésben részt vevő pontosabb beszámolót küldött a gyermek megtalálásának körülményeiről. Asztalos Zoltán Péter a helyi teleház vezetője, a polgárőrség elnöke arról tájékoztatta az [origo]-t, hogy a helyi polgárőrök és egy katasztrófavédelmi egység tagjai találtak rá a kisfiúra. A csapat több mint 3 kilométernyire Csákberénytől, egy sziklás, hegyes-völgyes, a völgyekben sűrű aljnövényzettel benőtt természetvédelmi területet vizsgált át éppen, amikor az egyik csoport mozgolódásra figyelt fel egy meredek hegyoldal alján lévő méteres csalánosban. A fiúcska szótlan volt, és valószínűleg azért mozgolódott, mert feltehetően közvetlenül előtte elesett. A csúszásnyomok arra utaltak, hogy a fiúcska ekkor már lefelé tartott a hegyről. Ezt a hegyet korábban azért nem vizsgálták át, mivel túl meredeknek tartották ahhoz, hogy egy nem egészen 2 éves gyerek fel tudjon rá jutni.

Korábban: