Vágólapra másolva!
A szocialista párt és annak parlamenti képviselőcsoportja a közeljövőben legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy megteremtse a kormány 100 napos programja gyors megvalósításának feltételeit - hangoztatta Lendvai Ildikó frakcióvezető pénteken Székesfehérvárott.
Vágólapra másolva!

Az MSZP Fejér Megyei Szövetsége küldöttgyűlését megelőző sajtótájékoztatón a frakcióvezető elmondta: minél gyorsabban szeretnének parlamenti döntést hozni a költségvetési módosítócsomagról, amely lehetővé tenné, hogy a legtöbb teherrel sújtott nyugdíjasok, gyermeket nevelő családok, kis fizetésű közalkalmazottak - mintegy 4,5 millió ember - azonnali segítséget kapjanak.

Lendvai közlése szerint mielőbb meg akarják valósítani azokat a terveket, amelyek alapján sor kerülhet a "100 év óta legnagyobb arányú" közalkalmazotti béremelésre, és helyenként már júliusban megkaphatják az ígért 19 ezer forintos juttatást nemcsak az öregségi nyugdíjra jogosultak, hanem a rokkantnyugdíjban és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is. Hozzátette: augusztusban - még a tanév kezdete előtt - dupla családi pótlékot kapnak a gyerekeket nevelő családok, szeptembertől pedig az eddiginél 30 százalékkal magasabb ösztöndíjban részesülnek a főiskolások és egyetemisták.

Lendvai Ildikó bírálta az ellenzéket, mert - mint mondta - az saját kampányszempontjait fontosabbnak tartva, mint a rászoruló társadalmi csoportok gyors segítését, nem járult hozzá az indítványok sürgős tárgyalásához, és megtesz mindent, hogy minél később kerüljön sor az intézkedések bevezetésére.