Video - Átadták az Állatkert új részeit

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Önkormányzat 34 millió forintos beruházásaként elkészült a Fővárosi Növény- és Állatkert új lepke- és mediterrán kertje, valamint a rénszarvasok "patás kifutója", a két létesítményt pénteken avatták fel.
Vágólapra másolva!

Nézze meg a videfelvételt!
(3,5 Mbyte, 50 mp)

Demszky Gábor főpolgármester az ünnepségen utalt arra, hogy 90 éve került a székesfőváros kezelésébe a városligeti intézmény. Mint fogalmazott: az utóbbi évek nagyszabású rekonstrukcióinak eredményeként létrejött, állatkerten belüli kis intézmények immár az ismeretterjesztés legfontosabb műhelyei közé tartoznak. Tavaly 1,2 millióan voltak az állatkertben, vagyis az a legnépszerűbb magyarországi közintézménynek bizonyult.

Demszky Gábor elmondta, hogy a főváros vezetése már döntött az Akvárium újjáépítéséről is, a 2002-2003-as évre elkülönítette a szükséges összeget. Utalt ugyanakkor arra, hogy a hátralévő munkákhoz - köztük a Kós Károly tervezte majomház újjáépítéséhez, az úgynevezett Nagyszikla külső és belső felújításához és az azon belüli interaktív ökopalota és játszóház kialakításához - kormányzati segítségre van szükség.

A 90. évforduló alkalmából a Pálmaház előtti térség, a Dózsa György úti kapu környéke újult meg. A vendégek itt barangolhatnak az Édenkert nevet kapott sétányon, amely három oldalról övezi a Pálmaházat. A sétányon, a kerítések mellett létesített zajtompító pergolák belsejében alakították ki a lepke- és a mediterrán kertet. Mint az ismertetőből kiderül: a lepkekertbe húszféle színpompás rovart telepítettek, a mediterrán kertben pedig elsősorban citrusféléket láthatnak a vendégek.

A sétány egyik végén rendezték be a rénszarvasok új kifutóját. A belső istálló 180 négyzetméter, a külső pedig 800 négyzetméter alapterületű. A másik oldalon az apró termetű, dél-amerikai karmosmajmok vagy selyemmajmok, valamint az ugrotamarinok kaptak nyári szállást. A "patás kifutótól" nem messze az évmilliók emlékeit feltáró szabadtéri kőzetkiállítást tekinthetik meg az érdeklődők. A sétányt művészeti alkotások is díszítik, ilyen például a napóra és a műemléki díszkút.