Emberrablók fogságából menekült

Vágólapra másolva!
Sikerült elmenekülnie egy harmincéves külföldi férfinek, akit szombat este csalt fel egy barátja Budapestre, mondván, hogy szórakozni mennek, ám ehelyett egy raktárban megbilincselve egy oszlophoz kötözték. Szabadon bocsátásáért eredetileg több ezer dolláros váltságdíjra számítottak.
Vágólapra másolva!

A HavariaPress információi szerint a férfi Budapestre érkezése után abban a hiszemben ült be egy személygépkocsiba, hogy a benne helyet foglaló két férfi egy szórakozóhelyre viszi őt. A járműben ülők azonban egy a X. kerületben található raktárba fuvarozták, ahol megbilincselték, és egy oszlophoz kötötték. Ma délelőttre a férfinak sikerült kiszabadítania magát és a szomszédos raktárak irányába elfutnia. Menekülése közben a telephelyet őrző egyik eb megharapta, így a raktár őrzését ellátó személyek először azt gondolták, hogy tolvajt fogtak, de hamarosan kiderült, hogy a férfi csupán az elrablóit akarta maga mögött hagyni.

Az MTI értesülései szerint a külföldi illetőségű férfit afgán származású és ukránok tartották fogva, akik elvették a sértettnél lévő 700 dollárt és szabadon bocsátása fejében több ezer dolláros váltságdíjat követeltek.

A rendőrség megkezdte a körülmények tisztázását és megindult a bűncselekmény elkövetőinek felkutatása és elfogása.