Polgári körök: felkészülés az önkormányzati választásokra

Vágólapra másolva!
Közel tízezren mentek el a Margitszigetre, hogy részt vegyenek a polgári körök első országos találkozóján. Az eseményen felszólalt Orbán Viktor, volt miniszterelnök, aki összetartásra és az önkormányzati választásokra való felkészülésre szólított fel. Főpolgármester-jelöltként első nyilvános beszédét tartotta meg Schmitt Pál főpolgármester-jelölt is, ő a polgárok erkölcsi támogatását kérte.
Vágólapra másolva!

Fotó: Barakonyi Szabolcs

Fotók: Barakonyi Szabolcs

Orbán Viktor beszédében összertartásra és szolidarításra szólította fel a polgári köröket, és legfontosabb teendőiknek a szervezett hátország, és az önkormányzati választásokra való felkészülést nevezte meg. A volt kormányfő szerint a Hajrá Magyarország mozgalom minden várakozást meghaladóan sikeres.

Orbán utalt nemrégi, Várbeli beszédére, ahol azt kérte híveitől, hogy adjanak egy esélyt a Medgyessy-kormánynak, valóban az ország érdekeit tekintik-e elsődlegesnek. Nos, mondta a volt kormányfő, a remélt jövő csupa múltból áll: nem a szavak, hanem a tettek döntenek, és ez alapján a Medgyessy-kormány tisztogat, bosszút áll, bizonyítékok nélkül vádaskodik. Orbán állítása szerint a rendőrség pillanatnyilag politikai megrendelést teljesít.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

Tovább elemezve a kormányt, Orbán kijelentette, a nagytőke alakított kormányt, így a magyar gazdasági modellnek befellegzett. A hatalmon lévők ugyanis minden nemzetközi kérdésben az ellenérdekeltek oldalára állnak. A külügyminiszter "tanuljunk meg kicsinek lenni" mondatára reagálva, Orbán arra hívta fel a figyelmet, hogy nem értelmezhető, hiszen nem az ország nagysága, vagy lakosainak a száma határozza meg az országot, hanem hogy "mekkora az önbecsülése, a szellemi-, erkölcsi teljesítménye, a bátorsága".

Aktuálpolitikai vonatkozása is volt Orbán beszédének, amikor kijelentette, hogy a kormány el akarja venni a gazdák elővásárlási jogát a földekre, mert nem a gazdákat, hanem a részvénytársaságokat kedvezményezi. Mindezek miatt a Fidesz nemzeti földvédelmi bizottságot hozott létre - jelentette be a volt kormányfő.

A jobboldali mozgalom erejét értékelve Orbán azt mondta, hogy megszületett Magyarország, és Közép-Európa legerősebb politikai mozgalma. Amelynek "izmosodik" a nyilvánossága is, utalt a jobboldalinak számító heti és napilapok példányszám-növekedésére, amelyről azt mondta, hogy ha így haladnak fél év alatt bepótolják ötven év lemaradását.

Schmitt Pál Fotó: Barakonyi Szabolcs

Schmitt Pál

A rendezvényen felszólalt Schmitt Pál főpolgármester-jelölt is, aki ebben a szerepében most tartott először a nagy nyilvánosság előtt beszédet. Schmitt elmondta, hogy programjában szerepel a főváros külső kerületeinek felzárkóztatása, a Budapestről való elvándorlás megállítása. A jelölt kiemelte a környezetvédelem fontosságát, amely az emberek munkabírására, egészségére és jókedvére is befolyással van.

Schmitt Pál kijelentette hogy megválasztása esetén együtt kíván működni, nemcsak a kormánnyal, a kerületi önkormányzatokkal és a civil szervezetekkel, hanem a polgári körökkel is. Szerinte a főpolgámesternek integrációra képes személyiségnek kell lennie, nem pedig pártosnak. Reméli, hogy neki is ad a jóisten és a szavazók bizalma 12 évet, és akkor Budapest - az Európai Uniós csatlakozás után - betöltheti regionális központi szerepét - közölte. A főpolgármester-jelölt elmondta, képzeletében pártot alapított, melynek a "Hajrá Budapest!" nevet adta. Schmitt Pál beszédének végén a polgárok erkölcsi támogatását kérte.

Beszédet mondott még Malgot István, író, szobrász, az Orbán Vikor vezette Szövetségben a Nemzetért Polgári Kör egyik tagja. Malgot kijelentette: Trianon óta nem volt Magyarországnak olyan politikusa, aki annyit tett volna a nemzetért, mint Orbán Viktor. Kerényi Imre rendező szerint két Magyarország van: Szent-István-é és a Kunbéláké.

A tömeg jó hangulatban hallgatta a szónokokat, a volt miniszterelnök nevének említését rendszeresen tapsvihar és üdvrivalgás követte. A sokaságban szórványosan magyar zászlók illetve egy-egy polgári kör saját zászlaja tűnt fel. Szórványosan könyvárusok, CD-árusok is megjelentek. Tudósítónk találkozott olyan aktivistákkal is, akik a Gidófalvi Attila-féle politikamentes Pannon Rádió ellen gyűjtöttek aláírást.

Korábban: