Rendkívüli ülést tartott az SZDSZ és az MSZP frakciója kedd este, miután kiderült, Medgyessy a hetvenes években együttműködött a kémelhárítással. Az [origo] SZDSZ-es forrásokból úgy értesült, hogy a frakció többsége Medgyessy lemondását tartaná helyesnek. A szabad demokraták azt támogatnák, ha Kovács László, az MSZP elnöke lenne a kormányfő. Az MSZP frakciója viszont egyhangúan bizalmat szavazott a kormányfőnek. Kovács László közölte: szerda délig meghozzák a végső döntést. Medgyessy Péter kormányfő az RTL Klubnak azt mondta, ha a bizalom megrendül iránta, kész lemondani.

Rendkívüli ülést tartott kedd este az MSZP és az SZDSZ frakciója, miután kiderült, Medgyessy Péter a hetvenes években együttműködött a kémelhárítással. Medgyessy Péter kormányfő és Kovács László, az MSZP elnöke részt vett az SZDSZ ülésén is. Bár mindkét párt zárt ülést tartott, az [origo] megtudta: az SZDSZ ülésén a frakciótagok többsége Medgyessy lemondását támogatta. Bár a frakció nem teljesen egységes a kérdésben, a többség úgy véli, nem cipelhetik ezt a terhet négy évig a vállukon. Az [origo] által megkérdezett politikus emellett azzal érvelt, hogy az SZDSZ tagsága, a párthoz közel álló értelmiségiek nem tartják elfogadhatónak, hogy a szabad demokraták belemenjenek ebbe a helyzetbe. A névtelenséget kérő politikus azt mondta: rengeteg sms-t kaptak ma, amiben arra szólították fel a párt vezetőit, hogy ne támogassák tovább Medgyessyt. Az SZDSZ-es politikus szerint elvárható lett volna Medgyessytől, hogy időben elmondja nekik, hogy a kémelhárításnak dolgozott. Állítja: Medgyessy akkor járt volna el helyesen, ha még beiktatása előtt kiállt volna a nyilvánosság elé.

Az SZDSZ-es politikus az [origo]-nak azt mondta: továbbra is kitartanak a koalíció mellett. Hozzátette: ezután Kovács Lászlót látnák szívesen a kormányfői poszton.

Az MSZP frakciója viszont egyhangúan bizalmat szavazott Medgyessy Péternek. Kovács László, az MSZP elnöke elmondta: egyetlen tag sem szavazott Medgyessy ellen. A pártelnök hozzátette: semmit nem tud az SZDSZ álláspontjáról, amikor ők is ott voltak a koalíciós társ ülésén, nem volt vita. Közölte: szerda délig mindenképp döntenek az ügyben.

A dokumentum

A Magyar Nemzet kedden reggel közölt egy dokumentumot, amely 1978-ban keletkezett. Ezen az áll, hogy Benkei András belügyminiszter a D-209-es számon nyilvántartott elvtársat főhadnaggyá nevezi ki. A dokumentumon nem szerepel a jelenlegi kormányfő neve, a D-209 szám mellett viszont érdekes módon ott áll a születési ideje és az anyja neve, amiből viszont könnyen következtethetett akárki a személyazonosságára. A kinevezés a BM III/II-7. osztálynak állományába szól. Ez a szervezet a kémelhárítás szervezetén belül a nemzetközi együttműködés területén végzett elhárítást, azaz a Magyarországra érkező, diplomáciai vagy üzleti tevékenységgel álcázott kémek leleplezése volt a feladata.

Támadás, beismerés

Az Országgyűlés mai ülésén az ellenzék hosszan bírálta Medgyessyt, Rogán Antal frakcióvezető-helyettes azt mondta, ha bebizonyosodik, hogy a lap igazat mondott, a kormányfőnek le kell mondania. Pokorni Zoltán, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: Medgyessynek tisztáznia kell, hogy szigorúan titkos tisztje volt-e a politikai rendőrségnek. Pokorni Zoltán közölte: választ vár Medgyessy Pétertől arra, hogy készített-e írásbeli jelentéseket, azokban kik szerepeltek, és mi lett a jelentések sorsa.

Medgyessy Péter többször is felszólalt az ügyben, először ellentámadásba lendült, majd egyre több részletet közölt érintettségével kapcsolatban. Végül elismerte, hogy köze volt a kémelhárításhoz. Azt viszont mindvégig tagadta, hogy ügynök vagy titkosrendőr lett volna.

A miniszterelnök a parlamenti vita után, kedd délután közleményben adott pontosabb választ az ügyre. Ebben Medgyessy Péter egyebek mellett azt mondja: "Korábban és most is az ország érdekeit szolgáltam, ennek megfelelően cselekedtem. Erre utaltam a Magyar Hírlapnak több mint egy évvel ezelőtt adott, 2001. május 25-én megjelent interjúmban: 'van olyan helyzet az ember életében, amikor szükség van arra, hogy a nemzeti szuverenitás érdekében olyan lépéseket tegyen, amelyek a külföldi hírszerzésekkel szemben - akár a KGB-ről vagy a nyugati hírszerzésekről beszélünk - védik az ország érdekeit.' Meg kellett és ma is meg kell akadályozni, hogy Magyarország legfontosabb pénzügyi adatai, elemzései illetéktelenek kezébe kerülhessenek. Akik ezért dolgoznak, az országot, az ország érdekeit védik."

Medgyessy kész lemondani

"Ha és amennyiben bármilyen kétely felvetődik, hogy a bizalom nincs meg irántam, akkor a szükséges következtetéseket le fogom vonni" - mondta az RTL Klubnak Medgyessy. Egyelőre azonban úgy véli, nem rendült meg iránta a bizalom, pártja kiáll mellette, ezért nem kell lemondania. Nyilatkozata szerint azonban akár arra is kész, hogy lemondjon, ha az MSZP vagy az SZDSZ frakciója nem támogatná az ügy miatt. A kormány ugyanis azonnal működésképtelenné válik, ha a kormánypártok nem állnak egységesen mögötte.

Az SZDSZ kedden esti frakcióülésén alakítja ki álláspontját az ügyről. Az ülésen részt vett Medgyessy és Kovács László pártelnök is. Később az MSZP is összeül.

Az MSZP-ben töretlen a bizalom

Az MSZP-ben változatlan a bizalom Medgyessy Péter miniszterelnök iránt - közölte Kovács László az MSZP elnöke. A párt testületeinek összehívását senki sem kezdeményezte kedd délutánig, de a politikus szerint valószínűleg beszélni fognak az ügyről, amellyel meglátása szerint a Fidesz az elszenvedett választási vereségről és az új kormány által indított vizsgálatokról akarja elterelni a figyelmet.

A BM-ben nincs bizonyíték

Lamperth Mónika belügyminiszter az MTI-nek elmondta, hogy vizsgálatot indított az ügyben és az derült ki, hogy a Belügyminisztérium adattára szerint Medgyessy Péternek semmilyen kapcsolata sem volt a tárcával, illetve az annak alárendelt III-as főcsoportfőnökséggel.

Nem az NBH-ból származik az irat

Tóth András, a polgári titkosszolgálatokat irányító államtitkár közölte, hogy a munkatársaitól kapott tájékoztatás szerint kizárt, hogy a III/II. jogutódjától, a Nemzetbiztonsági Hivataltól szivárgott ki az irat. Mivel eredeti nincs a hatóságok birtokában, elképzelhető, hogy hamisítványról van szó - vélekedett a politikus. Tóth András elmondta, hogy 1990 előtt több olyan hivatali beosztás létezett, amelyeket elev csak SZT tisztek tölthettek be, hogy ezzel védjék a nemzetközi kapcsolatokat és pénzügyeket.

Korábban:

Titkosrendőr múltját tagadja Medgyessy

Ajánlat:

Medgyessy Péter közleménye

Kovács László nyilatkozata

Lamperth Mónika belügyminiszter nyilatkozata (BM)

Tóth András nyilatkozata (NBH)

Horn: vállalható a történet

Az SZDSZ meglepődött, az MSZP nem