Vágólapra másolva!
Világbankár - ez a felirat bontakozott ki a budavári alagút tetejéről lelógatott fehér vászoncsíkokon tegnap délelőtt. Néhány tucat környezetvédő aktivista így tiltakozott a Világbank által támogatott természetkárosító projektek ellen. A globalizáció-ellenes megmozdulások szerdán ls csütötökön folytatódnak.
Vágólapra másolva!

A széllel való küzdelem közepette az aktivisták épp csak eligazították az egy-egy betűt tartalmazó hosszú zászlókat, mikor az alagút bejáratának tetején megjelentek a Clark Ádám téren már reggel óta várakozó rendőrök. Ők percek alatt eltüntették a transzparenseket, sőt precízen össze is hajtogatták az anyagdarabokat. A néhány perces demonstráció csupán a nyitánya volt a csütörtökig tartó figyelemfelhívó rendezvénysorozatnak.

A nonprofit szervezetek különböző eseményeken arra keresik a választ: miért finanszíroz a Világbank olyan vállalkozásokat, melyek szerintük nagy valószínűséggel környezeti és társadalmi tragédiákba torkollanak. Az akciók időzítése nem véletlenszerű: egy független jelentés elkészítését célzó konzultációs sorozat állomásaként tegnap kezdődött Budapesten egy találkozó. Ezen a Világbank és különböző civil szervezetek a kitermelő iparágak problémáiról, felülvizsgálatáról tárgyalnak - tuda meg a Magyar Hírlap Feiler Józseftől, a Bankfigyelő Hálózat szakértőjétől. A tiltakozásnak szintén aktualitást ad, hogy a romániai Verespatak közelében hasonló bányát terveznek, mint a ciánszennyezést okozó nagybányai. Ennek támogatását a Világbank is fontolgatja.

A Vigadóban szerdán Világbank vágatlanul címmel tartanak fórumot, a megnyitót Tamás Gáspár Miklós tartja. Este a Kultiplex moziban folytatódnak az előadások, filmekkel fűszerezve. A csütörtök ismét "akciónap": Gyere fel a bányából, lépj olajra a kitermelőiparból szlogennel "bringás felvonulás" indul az Eötvös térről.