Közlekedés - csütörtök

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forgalomkorlátozások

Buda

A Bartók Béla utat lezárták a közúti forgalom elől a Szent Gellért tér és a Tétényi út között. Erre a szakaszra csak a BKV járművek és a taxik hajthatnak be. A terelőút a Műegyetem rakpart - Irinyi József utca - Október 23. utca. A Szent Gellért rakparton a tér előtt a külső sávot egy hosszabb szakaszon felbontották.

A Budai alsó rakpartra lehajtó ágat a Petőfi hídnál nem használhatják az autósok, mert az alsó rakpart észak felé eddig egyirányú szakaszát kétirányúsítják. Az alsó rakpartra a Lágymányosi hídnál lehet legközelebb lehajtani.

A Fehérvári úton a befelé vezető oldalon leszűkül az útpálya a Bocskai út és a Móricz Zsigmond körtér között, mert ideiglenes megállókat építenek. A Karinthy Frigyes út felől a Fehérvári út felé a Váli utcán át közlekedhetnek.

A XI., Andor utcában az Albert utcánál felbontották a Fehérvári út felé vezető sávot, vízcsőtörés miatt. Egy sáv járható, irányonként váltakozva haladhat át a forgalom.

Sávlezárások vannak a 6-os főút fővárosi szakaszán a Kitérő út és a Vilmos utca között, a Szerémi úton a Hauszmann Alajos utcától a Galvani utcáig.

Pest

A Pesti alsó rakpartot lezárják a Margit híd és a Markó utca között motorcsónak-verseny miatt csütörtökön 12 órától hétfő délig.

A Hungária felüljárón a Lágymányosi híd felé két sávban, az Árpád híd irányába pedig egy sávban lehet közlekedni.

A Róbert Károly körúton a Lehel utca előtt a Hungária körút felé vezető oldalon a külső sávot felbontották.

A Dózsa György úton több helyen is útszűkület lassítja a Thököly út felé tartó forgalmat: a Hősök tere és a Benczúr utca között felbontották a külső sávot, a Damjanich utca és a Dembinszky utca között a busz-sávot kerítették el, az Ajtósi Dűrer sor előtt a balra kanyarodó belső sávot zárták le.

A Dembinszky utcában is csatornát építenek. A Bethlen Gábor utca és a Rottenbiller utca között félpályás útlezárás mellett egy sáv járható. A Rottenbiller utcában a Dembinszky utcánál a külső sávot zárják le egy szakaszon.

Az V. kerületben, a Szent István téren díszburkolatot raknak le, ezért mától forgalomkorlátozásokra számítsanak a téren és a Hercegprímás utcában a tér és a József Attila utca között. Lezárják a Hercegprímás utcának a tér melletti szakaszát.

Útlezárások nehezítik a haladást a Király utcában a Kertész utcánál a Nagykörút felé vezető oldalon, a Hermina úton a Thököly út közelében, a Korányi Frigyes utcában a Maglódi útnál, a Bosnyák téren az Örs vezér tere felé vezető oldalon a Thököly út után, a Wesselényi utcában a Csengery utcánál, valamint a Dob utcában a Hársfa utcánál.

Traffipax

A fővárosban csütörtök délelőtt nem traffipazoznak

Vidéki utak

Sopronnál és Hegyeshalomnál a személyautóval kilépők fél óra várakozásra számítsanak.

Az M1-es autópályán burkolat felújítás miatt egy pályán, szembeforgalomban kell közlekedni Bicskénél, Tatabányánál, Komáromnál, és Győrnél a Rába hídon. A komáromi csomópontban nem lehet le- ill. felhajtani Budapest irányában. Tatabánya - Újvárosnál lehajtani nem tudnak ebben az irányban.

Az M3-as autópályán Gödöllőnél a főváros felé tartó pályán halad a kétirányú forgalom. A Füzesabony felől érkezők nem hajthatnak le Gödöllőnél.

Az M7-es autópályán csak egy sávban haladhatnak a Balatonra tartók a 19–22 km között.

Útszűkület van a 8-as főúton Székesfehérvár és Csór között, a 61-esen Nagykónyi és Kocsola között, a 442-es főúton Szolnokon a 4-es és 7-es km között, a 83-ason Pápa-Tapolcafőn, a 45-ös főúton Kunszentmártonban.