Mádl még tájékozódik a kormányfő ügyében

Vágólapra másolva!
Mádl Ferenc köztársasági elnök Olaszországban értesült a Medgyessy Péter személye körül kialakult helyzetről. Az államfő telefonon beszélt a kormányfővel és a parlamenti pártok elnökével, de állsáfoglalása előtt még itthon is tájékozódni akar.
Vágólapra másolva!

Az Olaszországban tartózkodó Mádl Ferenc telefonon beszélt Medgyessy Péter miniszterelnökkel és a négy párt elnökével, a belpolitikai helyzetről azonban csak hazatérése után, bővebb információk ismeretében tud majd értékelést adni - közölte maga a köztársasági elnök csütörtök reggel Rómában az őt kísérő magyar újságíróknak.

Mádl Ferenc elmondta: Olaszországban volt, amikor a Medgyessy Péterrel kapcsolatos információk megjelentek a sajtóban. Emiatt csak közvetett úton tudott tájékozódni, vagyis felhívta őt Medgyessy Péter miniszterelnök, aki elmondta neki, miként vélekedik erről a kérdésről. Ugyanígy beszélt a négy párt vezetőivel is. A köztársasági elnök bővebben is szeretne tájékozódni az esetről hazatérése után, s csak azután tud majd - ha szükséges lesz -, értékelést adni a belpolitikai helyzetről. Hozzátette: reméli, hogy mire hazaérkezik, egyszerűsödik a helyzet.