A Házbizottság csütörtöki ülésén a Fidesz-frakció képviselője kezdeményezte, hogy a keddi ülés napirend előtti részében nemzetbiztonsági okok miatt zárt ülést rendeljenek el. Az MSZP nem támogatja a kezdeményezést, azzal az indoklással, hogy Medgyessynek nincs titkolnivalója.

A Fidesz politikusa nem indokolta a javaslatát, csupán annyit mondott, hogy a megtárgyalandó téma az államtitkok körébe tartozik. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője az [origo]-nak azt mondta: nyilvánvaló, hogy Medgyessy-ügyben kívánnak felszólalni a fideszesek, ám a részleteket ő sem tudja.

A frakciók hétfő este tanácskoznak a Fidesz javaslatáról, és ugyancsak hétfő este ül össze a házbizottság, ahol ez a téma is szerepel. Lendvai az MSZP ülésén azt fogja javasolni, hogy ne támogassák a zárt ülés elrendelését. "Medgyessy Péternek nincs titkolnivalója" - közölte. Hozzátette: nem támogatják a zárt ülést akkor, amikor pont egy olyan törvényjavaslatot készülnek benyújtani, ami a III-as főcsoportfőnökség munkájának megismerését, nyilvánosságra kerülését szolgálja.

Balsai István, az MDF frakcióvezetője azt mondta: a Fidesz előzetesen egyeztetett velük a javaslatról, és támogatják azt. Részleteket azonban ő sem volt hajlandó elárulni.

Korábban:

Két napig ingott a volt kémelhárító kormányfői széke