Már hétfőre elkészülhet az új ügynöktörvény

A kormányszóvivő szerint már hétfőn a parlament elé kerülhet az új ügynöktörvény. Mécs Imre a jogszabály egyik szabad demokrata kidolgozója szerint viszont leghamarabb keddre, vagy július 2-ra készülnek el véglegesen a javaslattal.
Önálló képviselői indítványként nyújtják be várhatóan már hétfőn a kormánypártok az új ügynöktörvényről szóló javaslatukat. Medgyessy Péter miniszterlenök, Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője, Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője és Mécs Imre szabad demokrata képviselő dolgozza ki az új jogszabályt. A törvényjavaslat a kormányszóvivő szerint nem kétharmados, csak egyszerű, 50 százalékos többséget igényel, így az a kormánytöbbséggel is biztosítható.

Annak ellenére, hogy a kormányszóvivő szerint már hétfőn az Országgyűlés elé kerülhet a törvénytervezet, Mécs Imre az [origo]-nak azt mondta, leghamarabb keddre tudják elkészíteni a javaslatot, de jobban szeretné, ha csak a július 2-i ülésre kellene benyújtani a tervezetet, hogy ne rohammunkában kelljen elkészíteni.

Az új jogszabály szerint bár teljes körű hozzáférést biztosítanának az egykori III-as főcsoportfőnökség ügynöklistáihoz, csak a III/III-as és a III/IV-es ügynökök listáját hoznák teljes egészében nyilvánosságra. A III/I, II, V-ös listákról nemzetbiztonsági okokból csak közszereplők nevei lesznek nyilvánosak, de a kutatók betekinthetnek az összes iratba. Arról azonban, hogy a törvény szerint ki lesz közszereplő, még nem döntöttek. Elképzelések szerint mindenki közszereplő lenne, aki a köztársasági elnök vagy az Országgyűlés előtt esküszik fel hivatalára.

A törvény szerint az összes iratot egy külön erre a célra létrehozott levéltárban tárolnák, a titkosszolgálatok csak külön bírósági engedéllyel tarthatnának maguknál dokumentumokat.

A jogszabály lehetőséget termetene jogorvoslatra is. Mécs Imre szerint ez azt jelenti, hogy amennyiben valakinek a neve szerepel a listán, de ennek ellenére azt állítja, nem volt ügynök, külön vizsgálat nélkül ne lehessen nyilvánosságra hozni érintettéségét.

Lamperth: csak egy parancskönyvet néztek meg a BM archívumában

Lamperth Mónika belügyminiszter a kormányülést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy a miniszterelnök kedd este kérte tőle, hogy oldja fel a titkosítását egy, a Belügyminisztérium archívumában lévő parancskönyvnek. Az iraton ugyan nem szerepel Medgyessy Péter neve, de kódszáma és más adatai alapján egyértelmű, hogy róla szól. A parancskönyvet megtalálták, és a belügyminiszter feloldotta a kormányfőt a titoktartás alól. Arra azonban nem tudott válaszolni Lamperth, hogy ennek a dokumentumnak a másolata jelent-e meg a Magyar Nemzetben.

A kormányszóvivő közölte azt is, hogy nem tartja kizártnak, hogy a koalíciós pártok támogatják az MDF kezdeményezését, miszerint parlamenti vizsgálóbizottság foglalkozzon a Medgyessy-üggyel. Gál J. Zoltán azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy a parlament vizsgálódhat az ügyben.

Korábban:

Ma tárgyal a kormány az ügynöktörvényről

Az SZDSZ akarja írni az ügynöktörvényt

A Fidesz továbbmenne ügynökügyben

Medgyessy marad, az SZDSZ mégis támogatja