Orbán: vagyoni helyzetem nyitott könyv

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor és felesége helyreigazítás közlését kérte több médiumtól, és perrel fenyegeti azokat, akik nem valós tényeket jelentettek meg vagyonukkal kapcsolatban. Ugyanakor a Népszabadság információi szerint három szocialista képviselő vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Orbán Viktorral szemben, hogy kiderítsék, vagyongyarapodása hogyan függ össze bevallott jövedelmével. Orbán szerint hazugság, hogy nem áll összhangban jövedelme és vagyona.
Vágólapra másolva!

A volt kormányfő nyilatkozatában hazugságnak és rágalomnak ítélte azt a feltételezést, hogy négyéves vagyongyarapodása nem áll összhangban bevallott jövedelmével. A Dél-Koreában tartózkodó Orbán telefonon azt mondta, hogy a sajtóban megjelent feltételezések semmilyen ténnyel nem támaszthatók alá.

"Mindenkit be fogok perelni, aki ilyen állítást a nyilvánosság előtt megfogalmaz" - közölte Orbán Viktor, aki feleségével együtt hétfőn közölte, hogy helyreigazítás közlését kérték a vagyoni helyzetükkel foglalkozó több médiumtól. A politikus és házastársa kifogásolta, hogy egyes sajtóorgánumok szerint Lévai Anikó 15 millió forintért vásárolt 50 hektár földet, iletve 10 millió forintért bővített egy tokaji ingatlant. Sérelmezték azt az állítást is, hogy 85 millió forintért vettek egy budai ingatlant.

Orbán Viktor azt mondta: ő az első magyar miniszterelnök, aki úgy fejezte be négyéves működését, hogy saját záró vagyonnyilatkozatának közzétételével egy időben a felesége nevén szereplő jövedelmet és vagyontárgyakat is feltüntette. "Annak érdekében hoztam nyilvánosságra, hogy tisztán állhassak a közvélemény előtt" - közölte, majd hozzátette: mindenkinek, aki hasonlóan magas tisztséget tölt be, azt ajánlja, tárja családja vagyoni helyzetét a nyilvánosság elé. "Minden forint stimmel, egyetlen olyan vagyontárgyat, vagy tételt sem találnak, amelynek ne lenne meg a valóságos fedezete" - tette hozzá. A volt kormányfő nem kívánt arra a kérdésre reagálni, hogy a vagyonnyilatkozatával kapcsolatos megnyilvánulásokat politikai támadásnak ítéli-e - jeletette az MTI.

Orbán Viktor júniusi vagyonnyilatkozatából kiderül: a volt miniszterelnök alaposan megforgatta vagyonát, eladta lakását, feleségével vett egy házat a fővárosban, eközben alaposan eladósodott, de számláján több pénz van, mint februárban volt.

Májusban a miniszterelnök, amint kiderült, hogy a kormányváltás miatt ki kell költöznie a Béla király úti rezidenciából pénzzé tette belvárosi, V. kerületi, 136 négyzetméteres lakását, és feleségével közösen vett egy családi házat a szintén előkelő XII. kerületben, a Svábhegyen. A ház összesen 183 négyzetméter alapterületű, a telek 1544 négyzetméter és tartozik hozzá egy 36 négyzetméteres garázs is.

A volt kormányfő és felesége számláján 9899800 forint van, ami közel 9 millióval több a 4 hónappal ezelőttinél. Devizatartalálukuk változatlanul 1170 amerikai dollár, adósságuk azonban nulláról 20 millió forintra nőtt.

A család tulajdona több mezőgazdasági terület, köztük egy szántó és szőlő 9 hektáron Sárazsadányban, valamint 43 hektár szántó, rét, nádas, árok és legelő a kormányfő szűlőfaluja, Alcsútdoboz szomszédságában, Felcsúton.

Nyilvánosan bevallott jövedelme kizárólag közhivatali feladataiból származik, így hat hónapig jár miniszterelnöki fizetése, valamint képviselői alapbére, miután semmilyen bizottságban nem vállalt tisztséget a polgári mozgalom szervezése és irányítása miatt.