Két hét múlva felállnak az ügynök-bizottságok

Vágólapra másolva!
A keddi és szerdai ülésnapon kerül a parlament elé az MDF és az SZDSZ által kezdeményezett két vizsgálóbizottság felállítása. Az ellenzéki és a kormánypárti ügynöktörvény javaslatot azonban előreláthatóan nem tárgyalják a nyári ülésszakon.
Vágólapra másolva!

A házszabálytól való eltéréssel tárgyalja az Országgyűlés az MDF, illetve az SZDSZ által kezdeményezett vizsgálóbizottság felállítását a jövő heti ülésnapokon. Ezt Szili Katalin közölte a házbizottság tegnapi ülése után. A képviselők kedden és szerdán vitatják meg a javaslatokat, majd július 9-én szavaznak. A kormánypárti képviselők a napokban többször támogatásukról biztosították az ellenzéki kezdeményezést.Valószínűleg nem kerül azonban napirendre a nyári ülésszakon az ellenzéki, valamint a kormánypárti képviselők által benyújtott tervezet a közszereplők átvilágításáról - közölte Szili Katalin.

Egy tekintélyes értelmiségiekből álló szakértői bizottság felállítását kezdeményezi a házelnök a kormányfőnél, hogy a javaslatokkal kapcsolatban szakvéleményt készítsenek. Szili Katalin Medgyessy Péternek küldött levele szerint a "szabályozás rendkívül körültekintő és széleskörű alkotmányossági, szakmapolitikai és szakmai megalapozást igényel".

Az ügyrendi bizottság állásfoglalása alapján Szili Katalin házelnöki ajánlással terjeszti be a választási törvény módosításáról szóló fideszes kezdeményezést. A tervezet szerint 90 nap helyett egy évig kell megőrizni az országgyűlési választások után a szavazólapokat. A javaslat tárgysorozatba vételét az alkotmányügyi bizottság azonban tegnap elutasította.

Korábban:

A Fidesz szerint elfogadhatatlan a főkapitány