Kutyák öltek meg egy gyereket

Vágólapra másolva!
Két kutya halálra mart egy négy éves gyereket Cegléden szombaton. A kisfiú este hét óra körül egyelőre tisztázatlan módon szülei házának udvarából átment a szomszéd kertjébe, ahol egy szabadon engedett huskyt, és egy németjuhász kutyát tartott a tulajdonos.
Vágólapra másolva!

A kisgyerek ismerte a szomszéd kutyákat, ennek ellenére az állatok megölték. Az eddigi ismeretek alapján a kisfiú halálának nincs felelőse, az ügyben államigazgatási eljárás keretében folyik az eljárás. A tragédiát először a szomszéd vette észre, aki egy munkással együtt, a még épülőfélben lévő, házában tartózkodott, de nem a kerti részen, így nem látták amint átsétál a kisgyerek a kutyákhoz. A kisfiú a helyszínen életét vesztette - tájékoztatta az [origo]-t a Pest megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.