Lehazugozták Medgyessyt a kémelhárítás miatt

Vágólapra másolva!
A Fidesz továbbra is Medgyessy Péter ügynökmúltját firtatja. Varga Mihály, a Fidesz frakcióvezető-helyettese napirend előtti felszólalásában ismét megkérdőjelezte a miniszterelnök szavahihetőségét kémelhárító tevékenységéről szóló állításaival kapcsolatban. Kiss Elemér miniszter a vádakkal kapcsolatban azt mondta: parlamenti vizsgálóbizottság foglalkozik majd ezekkel a kérdésekkel, és meg fogják kapni a válaszokat.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés keddi ülésén, napirend előtt Varga Mihály, a Fidesz frakcióvezető-helyettese "A hazug miniszterelnököt is hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát" címmel interpellált. A volt pénzügyminiszter arról beszélt, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök először tagadta, majd beismerte, hogy szt-tiszt volt.

Medgyessy azt állította, hogy 1977 és '82 között dolgozott kémelhárítóként az IMF-csatlakozás érdekében, a KGB ellen, de ezt Varga szerint mind a dokumentumok, mind a szemtanúk cáfolják. A volt miniszter példaként hozta fel, hogy 1981 szeptemberében bízták meg a Magyar Nemzeti Bank két munkatársát, hogy a csatlakozási esélyeket térképezzék fel, és a tárgyalások már novemberben meg is kezdődtek, majd decemberben le is zárták azokat.

A magyar tárgyaló delegációban a pénzügyminisztériumot csupán egy ember képviselte, és az nem Medgyessy volt - mondta Varga. A Fidesz frakcióvezető-helyettese Marjai József akkori miniszterhelyettes beszámolója alapján állítja: hivatalosan semmit nem bíztak az akkor pénzügyi osztályvezetőként dolgozó Medgyessyre. Marjai nem emlékezett arra, hogy mi volt Medgyessy szerepe a tárgyalásokon. Varga szerint, mivel 81-ben kezdődtek és zárultak le a tárgyalások, a miniszterelnök nem hivatkozhat arra, hogy az IMF-csatlakozással kapcsolatos volt a feladata.

Varga szerint a szemtanúk is egészen másképp emlékeznek a szerepére. Tóth Lajosra, Medgyessy összekötő tisztjére hivatkozva azt mondta, hogy a miniszterelnök feladata nem az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos volt, hanem kellett egy megbízható személy a pénzügyminisztériumban is, és Medgyessy elfogadta a feladatot. Varga szerint ma sem tudni, hogy valóban milyen tevékenységet folytatott a miniszterelnök, aki lényegében nem tud elszámolni életének ezzel a négy évével.

Medgyessy Péter a napirend előtti felszólalások alatt nem tartózkodott az ülésteremben, helyette Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter válaszolt, aki elmondta, hogy a miniszterelnök csak azt tagadta, hogy nem volt ügynök, és ez igaz is. Arra az állításra, hogy hivatalosan semmit nem bíztak Medgyessyre, Kiss azzal reagált, hogy Varga pénzügyminiszterként sem ismerhette minden munkatársát.

Az azonnali kérdések és válaszok órájában Halász János fideszes képviselő nagyjából ugyanazt megkérdezte Medgyessytől, amit napirend előtt Varga Mihály. Medgyessy Péter ezúttal sem volt az ülésteremben, helyette Kiss Elemér válaszolt. Medgyessy védelmében azt mondta, hogy akik kémelhárító megbízást kaptak az IMF-csatlakozás érdekében, azok nem tartoztak a hivatalos magyar küldöttség körébe.