A rendőrség készenlétben marad

Vágólapra másolva!
A rendőrség törvényesen, humánusan és emberközelien járt el - állította Kökényesi Antal budapesti rendőrfőkapitány az Erzsébet hídi tüntetés feloszlatása után. A hatóság 22 embert vett őrizetbe. A rendőri egységek készenlétben maradnak.
Vágólapra másolva!

Az Erzsébet hídi tüntetés feloszlatása során 22 embert vett őrizetbe a rendőrség - mondta Kökényesi Antal, a budapesti rendőrfőkapitány csütörtöki sajtótájékoztatóján. A rendőrfőnök állítása szerint egyetlen ember sérült meg. A rendőrség törvényes kötelességét teljesítette, valamint szükséges és indokolt volt az intézkedés - tette hozzá. Megjegyezte, hogy a rendőrök az intézkedéseket megelőzően felszóltották a tüntetőket tevékenységük abbahagyására, és csak utána cselekedtek: sorfalba rendeződve leszorították őket a hídról. Azokat, akik ellenálltak, vagy erőszakoskodtak velük, kiemelték a tömegből - mondta.

A rendőrség törvényesen járt el, és lehetőségei közül a legenyhébb fokozattal léptek fel a tüntetők ellen - ezt már Komáromi Endre ezredes, a Budapesti Rendőrfőkapitányság közbiztonsági igazgtója mondta, aki szerint még lovasrohamot, vízágyúkat, esetleg könnygázt is bevethettek volna rendőreik. Megítélésük szerint ugyanis néhány száz ember nem akadályozhatja kétmillió ember életét. Kökényesi Antal kiemelte, hogy a tüntetők a törvény szellemével ellentétesen cselekedtek, a rendőrségnek ilyen esetben kötelessége cselekedni és fenntartani a törvényes rendet.

Eljárás indul a tüntetés szervezői ellen/itthon/20020704szabalysertesi.htmlKozmikus erőre hivatkoztak a tüntetők/itthon/20020704kozmikus.htmlÖsszefoglaló a hídblokádról és a Kossuth téri tüntetésről/itthon/20020704osszefoglalo.html

Kökényesi szerint rendőreik emberközeli és humánus elbánásban részesítették a tüntetőket, rendőri túlkapás nem történt. Vigyáztak arra, hogy indokolatlan sérülést ne okozzanak - tette hozzá.

Az őrizetbe vett tüntetők ellen rendzavarás, hivatalos személy elleni erőszak és a közlekedés akadályoztatása miatt kezdeményezhetnek eljárást, a vizsgálat azonban egyelőre még zajlik. A rendőrök ugyanakkor még azt sem tudják, hogy kik szervezték az akciót. Az őrizetbe vett emberekről az eseményekben játszott szerepük tisztázása után döntenek, hogy elengedik vagy továbbra is benntartják-e őket.

Kökényesi azt nem volt hajlandó elárulni, hogy hány rendőrt vezényeltek ki a helyszínre, de megjegyezte, hogy más ügyektől is kellett elvonniuk embereket, így a reggeli pénzszállítórablással kapcsolatban intézkedők közül is átirányítottak néhányat. Komáromi Endre szerint "nincs lelépés", a rendőrség megfelelő egységei továbbra is készültségben maradnak.

A sajtótájékoztatón a Pannon Rádió tudósítója a rendőrök durvaságát kérte számon a fővárosi rendőrfőkapitánytól, azonban volt olyan tudósító is, aki azt kérdezte, hogy miért nem lépett fel határozottabban a rendőrség a tüntetőkkel szemben.