MSZP: a tüntetők tesztelik a kormányt

Vágólapra másolva!
Juhász Ferenc MSZP-alelnök szerint a demokratikus normáknak nem megfelelő cselekedetre próbálják kényszeríteni a kormányt a tüntetők, de csalódniuk kell. Csurka István, a MIÉP elnöke rokonszenvezik a tüntetőkkel. Szerinte a megmozdulás Pokorni lemondása miatt szerveződött.
Vágólapra másolva!

Juhász Ferenc, az MSZP alelnöke szerint a választási vereségükbe belenyugodni képtelen politikai erők felelőssége, hogy felbátorított és felpaprikázott szimpatizánsaikat törvénytelen magatartásba sodorják - mondta a politikus az Erzsébet híd lezárása kapcsán.

Öt év börtönt is kaphatnak az erőszakos tüntetők/itthon/20020704otev.htmlA tüntetők közleménye/itthon/20020704atuntetok.htmlMegbénította a várost a hídblokád/itthon/20020704megbenitotta.html

"Tesztelik az új kormányt, olyan magatartásra próbálják kényszeríteni, amely az európai demokratikus normáknak nem megfelelő, de csalatkozniuk kell, mert a jelenlegi kormány minden törvényes lehetőséget felhasznál, fel kell használnia a törvényes rend védelmére, illetve annak helyreállítására. Ugyanakkor illő tisztelettel fogadja a törvényes tiltakozás minden formáját" - mondta Juhász.

Az alelnök hozzátette: arra kérik az autósokat, hogy türelemmel viseljék a mértéket vesztett emberek tiltakozó demonstrációját, a rendőrséget pedig arra, hogy higgadtan, nyugodtan, törvényes eszközökkel járjon el.

Csurka szerint a Pokorni-ügy után törvényszerűen következett a tüntetés

Csurka István, a MIÉP elnöke elmondta: A Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) minden, az Erzsébet hídi spontán demonstrációhoz hasonló kezdeményezéssel rokonszenvez, de a MIÉP-nek, mint szervezőnek, semmi köze ehhez a tüntetéshez.

"Ennek be kellett következnie a Pokorni-ügy után, törvényszerűen" - vélekedett Csurka István a szavazatok újraszámlását követelő demonstrációról. A MIÉP elnöke szerint a tüntetést "Medgyessy provokálta, húzta magára, arrogáns megjegyzésével", és azzal, hogy az egész MSZP elkezdett sajnálkozni azon, hogy nem kellett volna lemondania tisztségeiről Pokorni Zoltánnak. A pártelnök hozzátette: a MIÉP küzd a szavazatok újraszámlálásáért.