Vágólapra másolva!
II. világháborús tűzérségi lövedéket találtak a Külügyminisztérium Nagy Imre téri épülete mellett. A 100 kilogrammos robbanószerkezetet valószínűleg a helyszínen semmisítik meg, ezért kiürítették a környező házakat és a minisztérium épületét is.
Vágólapra másolva!

II. világháborús tüzérségi lövedéket találtak a Külügyminisztérium Nagy Imre téri épülete mögött zajló építkezés területén csütörtök reggel. Molnár Sándor, a honvédségi tűzszerészek parancsnoka elmondta, hogy biztonsági intézkedésként az építkezés környékén lévő három lakóépületet részben kiürítik, mert feltehetően a helyszínen kell majd megsemmisíteni a robbanóeszközt.

A tűzszerészek még vizsgálják a mintegy 100 kilogramm súlyú, 1 méter hosszú robbanószerkezetet. A Külügyminisztérium közleménye szerint a tárca épületét is kiürítették. A minisztérium arra kéri az állampolgárokat, hogy csütörtökön ne keressék fel a Nagy Imre téri épületet.