Minden igazságtalanság ellen fellép a Lelkiismeret Csoport

Vágólapra másolva!
Az Erzséber hídon tüntetők központi alakjai nem ismerték el, hogy a választási szavazólapok újraszámlálását legharcosabban követelő Lelkiismertet '88 csoport áll az akció mögött. A szervezet több tüntető megmozdulást tartott már a Kossuth téren is.
Vágólapra másolva!

Az Erzsébet hídi és Kossuth téri rendezvényt kezdeményező Lelkiismeret 88 Csoport magát pártoktól független, pártok felett álló társadalmi érdeket képviselő összefogásként definiálja. A csoport nevében szereplő szám az első megmozdulásuk évszámára utal, 1988-ban ugyanis az erdélyi falurombolások ellen szerveztek tiltakozást - olvasható honlapjukon.

A szervezet a választásokat követően reaktivizálódott. Többször is az Országos Választási Bizottsághoz fordultak a voksolások alatt szerintük elkövetett csalások miatt, a szavazatok újraszámolása miatt, majd új választásokat követelve. Az OVB ülésén korábban Kocsis Imre, a csoport egyik főalakja és allapítója, nyakában az általuk vélt csalások ellen tiltakozva táblát lógatott.

A beadványok elutasítását követően Kocsis Imre és a mozgalom is a Parlament előtt demonstrált napokig, az Országgyűlés alakuló ülésére bevonuló szocialista és szabad demokrata képviselőket hazaárulónak titulálták. Nem sokkal később Kocsis Imre éhségsztrájkba kezdett a szavazatok újraszámolását követelve, tiltakozása azonban nem ért el célját.

A Lelkiismeret Csoport működésének lényege - fogalmaznak -, hogy minden egyes általuk vélt konkrét igazságtalan, élet- vagy nemzetellenes esemény, történés, folyamat ellen fellépjenek. Általánosságban azzal csalogatják híveiket, hogy minden társadalmi igazságtalanság ellen tenni kívánnak.

Azt is leszögezik, hogy céljuk elérése érdekében törvényes és alkotmányos eszközöket használnak. Kulcsszavuk még a hatékonyság, amint az a csütörtöki megmozdulás alkalmával tapasztalható is volt.

A csoport szimbóluma egy fehér kör, ami az ősi magyar lelkiismeret-kultuszt, a Napot jelképezi.