Két vizsgálóbizottságot is felállít a parlament a miniszterelnök kémelhárító múltja kapcsán. Az elmúlt tizenkét évben a legtöbb vizsgálóbizottság semmitmondó jelentéssel, vagy jelentés nélkül fejezte be a munkáját, de többször is látványos vitákhoz, perekhez vezetett egy-egy bizottság üléssorozata.





78 képviselő aláírása elvben elég
vizsgálóbizottság alapításához

A vizsgálóbizottságok nehézkes döntéshozatalának egyik fő oka, hogy fele-fele arányban vesznek részt benne kormánypárti és ellenzéki képviselők. A két oldal általában nem szokott egyetérteni. Botrányos ügyekben, amikor sokszor politikusok is érintettek, erre különösen kicsi az esély. A bizottságok így nagyon ritkán tudtak eddig határozatokat hozni, működésük sokszor évekig húzódott, és nagy részük az adott ciklus végén határozathozatal nélkül feloszlott.

A vizsgálóbizottságok megalakítását hagyományosan a baloldal kezeli liberálisabban: míg az első ciklusban az ellenzék egyedül nem kezdeményezhette megalakításukat, a Horn-kormány idején viszont ez rendszeres gyakorlattá vált. 1994 elején az MSZP-SZDSZ koalíció megváltoztatta a vizsgálóbizottságok rendjét tisztázó házszabályt, miután az előző négy évben a két párt hiába követelt több ügyben is bizottság-állítást. (Például a Fidesz-MDF székházeladási botrány kapcsán, amikor az MDF-esek nem szavazatai és a fideszesek tartózkodásai akadályozták meg a vizsgálatot.) A '94 óta érvényes szabály szerint ha a képviselők 1/5-e (78 képviselő) kéri, akkor bármilyen üggyel kapcsolatban meg kell alakítani a bizottságot. Pontosabban a bizottság megalakításáról szóló szavazáson mindig igennel kell szavazni. Ez a kitétel azért fontos, mert így maradt egy kiskapu: ha a képviselők nem veszik napirendre a bizottságalapítást, nem kell szavazni sem róla, így a kötelező igen lényegtelenné válik.

Pontosan ezt használta ki a Fidesz, amikor az elmúlt ciklusban rendszeresen nem engedte napirendre venni az ellenzék egyre több bizottságalapítási javaslatát. Keller László egyedül nyolc alapítását kezdeményezte. Az MSZP és az SZDSZ rendre összeszedte a 78 aláírást, de hiába érveltek, hogy ez alapján kötelező a bizottságalapítás, ha nem volt szavazás az ügyről. Az ellenzék akkor a demokrácia veszélyeztetésével vádolta Áder János házelnököt. 1998-2002 között több mint 20 alapítási javaslatból összesen négy valósult meg, utóbbiakat mind kormánypárti képviselők kezdeményezték.

A napirendre vétel elutasítása mellett egy másik módszere is van a többségnek az akadályozásra, és ezzel is élt a Fidesz: egyszerűen nem szavazzák meg a bizottság ellenzék által javasolt elnökét, vagy tagjait. Így történt ez a kormány kinevezési gyakorlatát és az APEH működését vizsgáló (soha meg nem alakult) bizottságok esetében is.

Ugyanakkor az MSZP-SZDSZ kormánynak is voltak módszerei a kínos vizsgálatok elodázására. 1998-ban például ugyan elfogadták a Xénia-Láz és az MSZP kapcsolatainak feltárására alakult bizottság megalapítását, de a szavazást úgy időzítették, hogy a bizottság először az ciklus utolsó napján tudott volna csak ülésezni. Az akkori többség megakadályozta Áder János javaslatát is, hogy vizsgálóbizottság nézze át a pártok által létrehozott cégek működését. Sokszor egyszerűen hiányzott a megfelelő számú aláírás, Torgyán József például tizenegyszer kezdeményezett bizottságalapítást 94-98-ban, de csak egy alakult meg közülük, ez MÁV gazdálkodását ellenőrizte.   

Az előző ciklusban (1998-2002) több javaslat is érkezett a bizottság-állítás szabályainak módosítására, és a beadványok mind szigorították volna a most is kijátszható alapítási szabadságot. A Fidesz javaslata szerint nem lehetett volna bármilyen ügy kapcsán kezdeményezni, csak akkor, ha a téma olyan közérdekű kérdés, amely a parlament ellenőrzési feladatkörében felmerül, és interpellációval vagy kérdéssel sem lehet tisztázni. Utóbbi kitétel igen jelentős korlátozást jelentene, hiszen a mindenkori kormánytöbbség könnyen elfogadja a minisztereknek feltett interpellációkra adott válaszokat, és így a kormányt támadó ügyeket azonnal tisztázottnak lehet tekinteni. A Fidesz a kötelező igent is törölte volna a házszabályból. Ezt a módosítást elfogadta az ügyrendi bizottság, a házszabály módosításához azonban 2/3-os többség kellett volna, amit nem tudtak biztosítani a kormánypártok. Ráadásul a kormányt időnként kívülről támogató MIÉP-esek is inkább tartózkodtak az ügyrendi bizottságban, jelezve, nem tudják egyértelműen támogatni a tervezetet.

Az MSZP is javasolt egy szigorítást, amikor már húsz kezdeményezésnél tartott abban a ciklusban a parlament. A szocialisták azt akarták elérni, hogy egy képviselő egy ciklus alatt csak négyszer írhasson alá alapítási kérelmet. Így ha minden képviselő kihasználja az összes lehetőségét, akkor sem alakulhatna egy ciklus alatt tizenkilencnél több vizsgálóbizottság. Végül ez a szigorítás sem került a házszabályba, így most is az 1994-es liberális, de kiskapukkal könnyen kijátszható szabályozás van érvényben.

Az elmúlt ciklusban örök vitára adott okot, hogy a bizottsági tagok közül a MIÉP-eseket lehet-e ellenzékinek tartani. A baloldal tiltakozása ellenére a kormányzásban részt sosem vevő az MIÉP mindig az ellenzéknek járó mandátumok közül kapott, de sokszor a kormányoldallal szavazott.