Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Forgalomkorlátozások

Csepelen útépítés folyik a Tanácsház utcában a Táncsics Mihály utca és a Kossuth Lajos utca között, illetve a Koltói Anna utcában a Kossuth Lajos utca és a Kiss János altábornagy utca között, ezért a fél útpályát lezárták. A II. Rákóczi Ferenc út vonalán a Szent Imre térnél a kifelé vezető oldalt elkerítik a forgalom elől. Az erre közlekedő buszok kerülnek.

Buda

A Bartók Béla utat a Szent Gellért tér és a Kosztolányi Dezső tér között lezárták. Ezen a szakaszon csak a BKV járművei és a taxik közlekedhetnek. A terelőút a Műegyetem rakpart - Irinyi József utca - Október huszonharmadika utca útvonal.

Augusztus végéig - a Bartók Béla úton nem közlekednek a villamosok, helyettük villamospótló autóbusz jár a 19-es és a 49-es villamos vonalán. A BKV ideiglenesen villamos végállomást létesített Fehérvári úton a Móricz Zsigmond körtérnél.

A 18-as villamos két szakaszon jár, a Szent János Kórház és a Döbrentei tér között, illetve a Móricz Zsigmond körtér és az Albertfalva kitérő között.
A 47-es villamos a Budafok Városház tér és a Móricz Zsigmond körtér között közlekedik. A körtér és a Deák Ferenc tér között kék színű 47V jelzésű villamospótló autóbusszal lehet utazni. Az autóbuszok az Erzsébet hídon mennek át Pestre és a Szabadság hídon jönnek vissza Budára. A Szabadság hídon csak az autóbuszok és a taxik hajthatnak át és csak a Buda felé vezető irányba.
A buszok a munkálatok ideje alatt is járnak a Bartók Béla úton.

A Bartók Béla út felújításával kapcsolatos még, hogy:
A Budai alsó rakparton a Lágymányosi híd és a Bertalan Lajos utca között már két irányban közlekedhetnek. Az alsó rakpartra a Petőfi hídnál jelzőlámpás irányítással lehet lehajtani.
A Budafoki utat a Szent Gellért tértől a Karinthy Frigyes út felé egyirányúsították. A Karinthy Frigyes út felől a Fehérvári út felé a Váli utcán át lehet közlekedni. A Bocskai úton a Kosztolányi Dezső térnél két sávra szűkül le az útpálya a Petőfi híd felé. Ezzel együtt a Bocskai útról a Bartók Béla útra a balra kanyarodási lehetőség megszűnt.

Pest

A Hungária felüljárón - a felújítás újabb ütemében - az Árpád híd felé kettő, míg az ellenkező irányban egy sávon haladhat a forgalom. A gyors 32-es busz most csak a Mexikói útig közlekedik Kőbányáról. Az autóbuszok helyett továbbra is érdemes a menetrend szerint közlekedő 1-es villamosokkal utazni.
A Hermina úti gyalogos felüljárót, amelyen a Vidámparktól a Vágány utcához lehetett átmenni a vasút felett, a burkolat meghibásodása miatt lezárták. Most a gyalogosok a Hungária felüljáró felújított oldalának járdáján juthatnak át a másik oldalra. A Hungária körúton a Salgótarjáni utca után a Kerepesi út felé vezető külső sávot lezárták. A Róbert Károly körúton a Lehel utca előtt a felüljáró felé vezető oldalon

A IX. kerületben, az Epreserdő utcát péntek reggeltől augusztus 25-ig lezárják az M5-ös autópálya fővárosi szakaszánál. A kerülőút mindkét irányban a Napfény utca.

A Belvárosban a Bárczy István utcát a Károly körút és a Szervita téri parkolóház között teljes szélességében lezárták.

A Dózsa György úton a Hősök tere és a Benczúr utca között, illetve a Damjanich és a Dembinszky utca a Thököly út felé vezető külső sávban nem közlekedhetnek. A Marek József utca után az Ajtósi Dürer sor felé balra kanyarodó belső sávot nem használhatják az autósok

Felbontották a Thököly úton a külső sávot a Hernád utca előtt befelé, a Verseny utcánál pedig kifelé. A Thököly úton a Baross tér közelében mindkét irányban a villamosvágányokra terelik a forgalmat.

Kőbányán a Kada utcát a Maglódi út előtt felbontották. A Korányi Frigyes utcát a Maglódi út és a Kozma utca között szakaszosan lezárják.

A Pesti úton tart a csatornaépítés. A Zrínyi utca után, a befelé vezető oldalt zárják le. Jelzőlámpa szabályozza a forgalmat.

Újpesten az Árpád úton a Temesvári utcánál felbontották a Rákospalota felé vezető külső sávot, mert megsüllyedt az útburkolat.

Sávlezárások lassítják a forgalmat Pesten a Szent István téren, valamint a Hercegprímás utcában a Szent István tér és a József Attila utca között, a Deák téren az Astoria felé vezető oldalon a templom előtt a baloldali sávban, a Baross utcában a József körút és a Mária utca között, a Wesselényi utcában a Csengery utcánál, valamint a Dob utcában a Hársfa utcánál, a XV. kerületben a Fő úton a Sín utca és a Rákóczi utca között, a Fogarasi úton a Pillangó utca közelében a Péceli út és a Szabadság sugárút kereszteződésénél. Budán az Eötvös út elején, a II. kerületben, a Gábor Áron utcában a Pasaréti és a Bimbó út között, a Hidegkúti úton a Hunyadi János utcánál a városközpont felé.

Traffipax

A fővárosban szerda délelőtt a III. kerületben, a Tímár utca és az Árpád fejedelem útja kereszteződésében traffipaxoznak.

Vidéki utak

A személyautóval kilépők Sopronnál fél órás várakozásra számíthatnak.

Az M0 -ás autópályán a 19-22-es km között a négyből csak két sáv járható.

Az M1-es autópályán burkolat felújítás miatt egy pályán, szembeforgalomban kell közlekedni Bicskénél, Tatabányánál, Komáromnál, és Győrnél a Rába-hídon.

Az M3-as autópályán Gödöllőnél a főváros felé tartó pályán halad a kétirányú forgalom. A Füzesabony felől érkezők nem hajthatnak le Gödöllőnél. Torlódásra lehet számítani Budapest határában is.

Az M7- es autópályán már négy szakaszon halad egy pályán, irányonként két
szűkített sávon a forgalom. A munka miatt továbbra is zárva van az érdi, a
kápolnásnyéki, az agárdi és a polgárdi csomópont a főváros felé vezető
oldalon

A 33- as főút hortobágyi szakaszán több helyen jelzőlámpák irányítják a forgalmat, torlódásra lehet számítani.

Útépítés miatt torlódás várható a 11- es főúton Leányfalunál, a 3-ason Mályinál, az 5-ös főúton Alsónémedinél, a 4-es főúton Abonyban, Albertirsán, Törökszentmiklóson és Karcag közelében, a 3-as főúton Halmaj és Tornyosnémeti között, valamint Aszódon.