Saját tévét akarnak a polgári körök

Vágólapra másolva!
A Magyar Hírlap információja szerint a Satelit TV lehet a polgári körök számára megszerzendő országos televízió, amelyről Kerényi Imre színházigazgató-főrendező szólt beszédében hétfőn este az Egerben szervezett demonstráción. A mozgalom nevében Hende Csaba Kerényi magánvéleményének nevezte a beszédben elhangzottakat.
Vágólapra másolva!

"Lesz országos televíziótok" - biztatta egybegyűlt híveit Kerényi Imre, a Madách Színház igazgató-főrendezője hétfőn este Egerben, az Egri Végvár Polgári Körök fórumának demonstrációján, amelyen a választási szavazatok újraszámolása és Medgyessy Péter távozása mellett tüntettek. Annyit árult el a "médiaterror" elhárításának eszközéül választott üzletről, hogy öt nagy nemzetközi cég hajlandó tárgyalni az egyik országos kereskedelmi tévé megvételéről. A lapnak ugyan nem nyilatkozott, mert - mint Egerben fogalmazott - az "ellenséges" orgánumoknak csak nagy összeg ellenében (nettó félmillió forintért) áll rendelkezésére, de nem cáfolta azon információt, hogy a Satelit TV lehet a megvásárolandó médium.

A második teljes üzleti évét töltő Satelit hosszú ideje súlyos anyagi gondokkal küszködik, s ha a helyzet nem változik meg, esetleg csak napjai vannak hátra - válaszolta Farkas Imre elnök- vezérigazgató. Közölte: folyamatosan tárgyal arról, hogy akár befektetéssel, akár értékesítéssel tőkét találjanak a csatornának. Azt azonban nem tudja, hogy az eddigi érdeklődők - amelyek egyike sem tett le eddig bankgaranciát - között van-e a Kerényi által említett öt cég valamelyike. Hende Csaba, a polgári körök szervezésében Orbán Viktornak segédkező MDF-es politikus szerint Kerényi magánvéleményét közölte a tévé megvásárlásával kapcsolatban. A polgári körök mozgalma nem párt, amelyben központi döntések születnek - mondta. Igaz, Kerényi célja személy szerint szimpatikus Hendének.

A Heves Megyei Hírlap szerkesztősége értetlenül áll az egri demonstráció előtt, amelyen éles kirohanásokat intéztek az újság ellen - nyilatkozta Stanga István főszerkesztő. A hangadásban Kerényi Imre vitte a prímet, de nem tájékozódott kellőképpen, mivel a Heves Megyei Hírlapot folyamatosan Népújságnak titulálta.