A Malév-pilótáknak nem lesz pisztolyuk

Vágólapra másolva!
A 60-as évekig a magyar légitársaság gépein is ültek fegyveres biztonsági őrök, de a Malév most nem követi az amerikai példát, nem kapnak fegyvert a pilóták. Az ötvenes években egyszer sikeresen, egyszer sikertelenül léptek fel a magyarok a gépeltérítőkkel szemben.
Vágólapra másolva!

Törvényjavaslatot fogadott el az amerikai törvényhozás alsóháza a pilóták felfegyverzéséről. Ha a felsőház is igent mond, akkor az amerikai belföldi és nemzetközi járatok pilótái fegyvert tarthatnak a pilótafülkében.

A Malév Rt. Európában nem tud hasonló tervekről. Fehérvári Géza főpilóta elmondta, hogy nem tartaná szerencsésnek ha fegyvert vihetnének fel a repülőgépre. Egyrészt mert a támadók elvehetik és azzal lehet követhetik el a terrorcselekményt, másrészt pedig ha lövés miatt megsérül akár csak egy ablak, akkor a gép hermetizáltsága megzűnik, és az katasztrófához vezethet.

Elmondta továbbá, hogy a szeptemberi terrortámadás hatására az észak-atlanti járatokon, egyéb biztonsági újítások mellett, kicserélték a pilótakabinok ajtaját páncélajtóra, ami ellenáll a lövésnek, kisebb robbantásnak, de fegyver felvitelét a repülőgépekre nem látja indokoltnak. Amerika szempontjából viszont megérti ezt a kemény biztonsági intézkedést.

A terrorelhárító szolgálat egy tagja szerint az amerikai pilótákat a lőfegyver önvédelmű célú használatára készíthetik fel legfeljebb, amit egy hónapon belül el lehet érni. Azt viszont nem tartja valószínűnek, hogy terrorcselekmény felszámolására is felkészítenék a pilótákat.

Magyarországon egyébként az 1960-as évek végéig volt fegyveres biztonsági személyzet a repülőgépeken. Dolguk 1956 októberében akadt, amikor meghiúsítottak egy gépeltérítést. Egy géprablót lelőttek, kettőt megsebesítettek. Ezt az esetet megelőzően viszont 1956. július 13-án sikeresen térítették el a Budapest - Szombathely járatot Regensburgba. Ez volt az első repülőgép-eltérítési eset a világon.