Állami milliók a Kis Újságnak

Vágólapra másolva!
Heti 200 ezer forinttal támogatta a Környezetvédelmi Minisztérium az FKGP hivatalos lapját, a Kis Újságot a választásokig, derült ki a tárca előző vezetésének pénzügyi döntéseit áttekintő belső vizsgálatból. A ellenőrzés arra is fényt derített, hogy a kormányváltást megelőzően több fontos dokumentum is eltűnt a minisztérium irattárából. 
Vágólapra másolva!

Belső vizsgálat indult a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnál (KöM), mert a tárca szakértői több olyan, az előző vezetés által aláírt pályázati szerződést találtak a minisztérium pénzügyeinek átvizsgálásakor, amit a Környezetvédelmi Alap Célelőirányzatból finanszíroztak, de nincs közük a környezetvédelemhez - állítják a KöM sajtóosztályán.

Ilyen döntés volt, hogy a tárca a választásokig heti 200 ezer forinttal támogatta a Kisgazda Jövő Alapítványt és azon keresztül az FKGP lapját, a Kis Újságot. A pályázati szerződést Turi-Kovács Béla miniszter írta alá. A szerződésben olyan feltételek szerepeltek, amik lehetetlenné tették a szerződés azonnali felmondását.

A Népszabadság információi szerint a kisgazda belharcok idején egy belső vizsgálat megállapította, hogy a Kis Újság nem teljesíti a szerződésben foglaltakat, a juttatást ennek ellenére tovább folyósították.

A tárca sajtóosztályán azt is elmondták, hogy számos fontos dokumentum került ki a minisztériumból az előző kormányzat alatt, ezért az új vezetés megszigorította a tárca iratainak ellenőrzését. A minisztériumnál azt valószínűsítik, hogy a Kisgazda Jövő Alapítvánnyal kötött pályázati szerződés iratai is április előtt kerültek ki a tárca irattárából.

A vizsgálat alapját az Állami Számvevőszék 2002. májusi keltezésű jelentése adta. Az ÁSZ-jelentés is utal hiányzó dokumentumokra, megjegyezve: az iratok eltűnése miatt számos támogatási pénz útja követhetetlenné vált. "Előfordult, hogy a közbeszerzési eljárásban nem a nyertes ajánlattevővel kötöttek szerződést, dokumentumok hiányában a döntések indokoltsága nem állapítható meg" - áll a jelentésben.

2000 novemberében azért indult vizsgálat, mert a kisgazda vezetésű Honvédelmi Minisztérium egy alapítványon keresztül havi 800 ezer forinttal támogatta a Kis Újságot.