Pozsony: tárgyalnak a kedvezménytörvényről

Vágólapra másolva!
A kedvezménytörvényt érintő kérdésekről tárgyalt hétfőn Pozsonyban szlovák partnerével, Jaroslav Chlebo külügyi államtitkárral Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, aki jelezte: a határon túli magyaroknak kedvezményeket kínáló jogszabály módosítása legkorábban a Magyar Országgyűlés őszi ülésszakán lehetséges.
Vágólapra másolva!

Szabó és Chlebo az alapszerződés végrehajtásának felügyeletét végző kisebbségi vegyes bizottság társelnökeiként találkoztak. Noha Medgyesi Péter magyar és Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök a visegrádi országok kormányfőinek esztergomi csúcstalálkozóján abban állapodtak meg, hogy a vegyes bizottságot július 15-ig összehívják, erre - Szabó Vilmos szavai szerint - azért nem kerülhetett sor, mert a magyar tagozat felállása még csak most zajlik. Ugyanakkor kettejük találkozóján már több minden körvonalazódni látszik, bár a felek megközelítésében még jelentős eltérések vannak. Szabó és Chlebo ezek részleteiről egyelőre nem kívántak nyilatkozni.

A kérdésre, hogy van-e közeledés a magyar jogszabály megítélésében, körvonalazódik-e valamilyen lehetséges egyezség Szabó Vilmos a dialógus megkezdését találta legfontosabbnak. Szabó szerint egyelőre az álláspontok kölcsönös ismertetése folyik. Chlebo megjegyezte: ez várhatóan kettejük hétfői megbeszélésén sem fejeződik be.

Szabó Vilmos jelezte, hogy a megoldások keresésének folyamata majd csak a vegyes bizottságok ülése nyomán kezdődhet el. Aláhúzta: mindez illeszkedik majd abba a folyamatba, amelynek során a magyar fél szándékai szerint minden érintett szomszédos ország kormányával konzultálni kívánnak.

A hétfői pozsonyi tárgyalás szünetében a MEH politikai államtitkára úgy fogalmazott: "Nagyrabecsüléssel szólhatok arról, ahogy Chlebo államtitkár úr a kérdéseket megközelíti. Nézetkülönbségek természetesen vannak, különben nem tárgyalnánk ilyen hosszasan. Miniszterelnökeinktől arra kaptunk megbízást, hogy találjuk meg a megoldást, és mi ezt meg is fogjuk tenni." A felek jelezték: rövidesen a két ország nemzetközi jogban jártas szakértői is bekapcsolódnak az egyeztetésekbe.