Verheugen: 2004-ig Magyarország EU-tag lesz

Vágólapra másolva!
Az EU bővítési biztosa először találkozott az új kormány külügyminiszterével. Gratulált Kovács Lászlónak pártja győzelméhez, ugyanakkor dicsérte az előző kormány EU-s csatlakozás terén véghezvitt erőfeszítéseit. 2004-ig Magyarország az EU teljes jogú tagja lesz - jelentette ki.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGO


Günter Verheugen és Kovács László
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Ez az első hivatalos találkozóm az új kormánnyal - mondta Günter Verheugen, az Európai Unió bővítési biztosa hétfőn, Kovács László külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után. A bővítési biztos gratulált a választási győzelemhez, és elégedettségét fejezte ki, hogy nem került be szélsőséges párt a parlamentbe.

Verheugen dicsérte az előző kormány konstruktivitását és rugalmasságát az uniós csatlakozás terén, és reményét fejezte ki, hogy segíti majd a jelenlegi kormányt is a tárgyalásokon. Verheugen találkozót kezdeményezett a volt kormányfővel, Orbán Viktorral.

A biztos nem lát akadályt Magyarország EU-s csatlakozásában, és azt is reméli, hogy az ország 2004-ig teljes jogú EU-taggá válik. Mindkét félben megvan ehhez a politikai elkötelezettség - mondta. Ehhez egy utolsó erőfeszítésre van szükség - tette hozzá.

A csatlakozás menetrendje megfelel az elvárásoknak - mondta Kovács László, aki szerint október végéig le kell zárni a nem költségvetéssel kapcsolatos kérdéseket a csatlakozási tárgyalások során. A külügyminiszter elmondta, az EU is le akarja zárni a tárgyalásokat az év végéig, és nincs olyan tagországa, amelynek érdeke lenne a csatlakozás késleltetése. Kovács szerint elmondta, e hónap végéig lezárul az audiovizuális fejezet, és szeptember végéig befejezhetik a versenyfejezet lezárását is. Újságírók kérdéseire válaszolva Verheugen többször is kijelentette: az Unióban jelenleg is folyó agrártámogatás-vita nem befolyásolja a csatlakozást, az új tagokkal azután tárgyalnak majd erről, ha az EU-nak sikerült közös álláspontot kialakítania. Az EU túl sok energiát fordított már a bővítésre ahhoz, hogy a folyamat a közvetlen agrárkifizetések kérdése miatt esetleg elakadjon. Lesz kompromisszum, de még túl korai arról beszélni, pontosan milyen - mondta Günter Verheugen.

Günter Verheugen később találkozott Csillag István gazdasági és közlekedési miniszterrel is. A gazdasági miniszter elmondása szerint Günter Verheugen megelégedéssel nyugtázta, hogy a magyar kormány nyílt versenymechanizmus segítségével akarja végrehajtani a nagy fejlesztéseket, így például az autópálya-építést. A politikus elmondta arra, hogy az elmúlt kormányzati ciklus idején az Európai Bizottság többször kritizálta a közpénzekből finanszírozott programok magyarországi megvalósítási rendszerét. Ennek elkerülése érdekében a kormányzat módosítani akarja a Széchenyi-tervet, és áttekinthetővé kívánja tenni a közpénzek felhasználását.