Balaton: 52 mentés, 7 haláleset

Vágólapra másolva!
Közel hatvan esetben riasztották a vízi mentőket bajbajutottakhoz az idei szezonban a Balatonon. Július közepéig heten belefulladtak a tóba. Mind az önkormányzati, mind a magánstrandokon strandmesterek vigyáznak, mert a fürdőzők sokszor végzetesen figyelmetlenek.
Vágólapra másolva!

Néhány hete hatályon kívül helyezte az új kormány azt a január 1-je óta érvényben lévő kormányrendeletet, amely szigorúan szabályozta, hogy hol szabad fürdőzni a a tavakban, folyókban. A balatoni települések önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség titkára, Lázár János az [origo]-nak elmondta, hogy a megszüntetett rendelet szerint csak a kijelölt helyeken lehetett fürödni. Jelenleg viszont - mint az előző években - bárhol be szabad menni a vízbe, ahol ezt - többnyelvű - tábla nem tiltja. Amennyiben a kapitány a járművön marad, úgy a jachtokról, hajókról is be szabad ugrani.

Az előző kabinet arról is rendelkezett, hogy a kijelölt helyeken - a strandokon - a mosdókon, kukákon, parkolón kívül fürdőmesternek is kell lennie, aki rendet tart a parton, és szükség esetén irányítja a vízi mentést. Az önkormányzatokat akkoriban váratlanul érte a rendelet, mert nem tettek félre pénzt erre a célra. A strandszezon azonban már elkezdődött, amikor a rendeletet visszavonták, így az önkormányzati és a magánstrandokon ekkorra már szerződést kötöttek a nyárra strandmesterekkel.A Balatoni Szövetség munkatársai szúrópróbaszerűen ellenőriztek 50 strandot a tó körül - mondta Lázár János - , és mindenhol találtak úszómester-vízi mentőt. Ők a rendelet visszavonása után is a helyükön maradtak. Szintén készenlétben állnak a strandmesterek megjelölt, zászlós mentőcsónakjai.

A Balatonban július közepéig heten veszítették életüket, 52 embert viszont sikerült kimenteni. A rendőrök júliusban fokozott ellenőrzést végeznek a Balaton egész területén, mind a 184 fürdőhelyet rendszeresen ellenőrzik. A vízi mentők zánkai központjából vészhelyzetben helikopterek indulnak a bajbajutottakért. Az általános segélyhívó az ismert 112-es telefonszám.

Legutóbb kedden fulladtak fürdőzők a Balatonba: egy hétéves kisfiú és édesapja Balatonlellénél vesztette életét. Két felnőtt és két gyerek vízibiciklizett, amikor a gyerekek a vízbe estek. A férfiak utánuk ugrottak, hogy kimentsék őket, de az egyik apuka kisfiával együtt a vízbe fulladt. Holttestüket egy órával később a búvárok találták meg.

A vízirendészet ismételten felhívja a figyelmet arra is, hogy mindenki figyelje a sárgán villogó viharjelzőket is. Az első fokú jelzés percenként harminc sárga villanást jelent, ilyenkor csónakkal, vízibiciklivel csak a tópart közelében szabad közlekedni, a másodfokú jelzésnél percenként hatvan sárga villanás látható, ebben az esetben semmilyen járművel nem szabad vízre szállni.