Pusztított, de segített is az eső

Vágólapra másolva!
Eláztatta a Hortobágyot a csütörtöki eső, így a szakemberek abban reménykednek, hogy nem lesz újabb tűz az nemzeti park területén. Nem örültek a hirtelen jött felhőszakadásnak a nagyvárosokban, ahol leállt a közlekedés, víz árasztott el aluljárókat, pincéket. A heves esők a tévé- és rádióműsorok vételét is zavarták.
Vágólapra másolva!

A kivonult tűzoltóknak csütörtök reggelre sikerült eloltaniuk a Hortobágyon a Kisdarvastól délre égő tüzet. Hajnalban egy másik részen, Kecskésnél gyulladt ki a növényzet. Tölgyes, mocsaras rész égett 300 hektáron, veszélyeztetve a fokozottan védett madarak költőhelyét. A területen csütörtökön viszont már heves esők voltak, így remélik, hogy a tűz nem éled újra - mondta az [origo]-nak Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság sajtóreferense.

Miskolcon 32 milliméternyi eső esett csütörtök délelőtt két óra alatt - közölte a meteorológiai szolgálat. A lezúduló víztömeget a város csatornái nem tudták elnyelni, az utakon hömpölygött a víz, elöntötte az aluljárókat, a pincéket, az autók, villamosok, autóbuszok lépésben haladtak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tűzoltóság ügyeletvezetője elmondta, hogy egységeik folyamatosan szivattyúzzák a vizet az elöntött helyiségekből, a tűzoltóknak annyi idejük sincs, hogy a bázisra bevonuljanak, folyamatosan vonulnak a helyszínekre.

Az Antenna Hungária Rt. közölte, hogy a csütörtöki rádió- és tévéműsor-kimaradások is a komoly esőzés számlájára írhatók.