Újabb milliárdok az MTV-nek

Vágólapra másolva!
Újabb milliárdokat kaphat a parlamenttől a Magyar Televízió miután kiderült, a köztévének csak szeptemberig van elegendő pénzügyi tartaléka a zavartalan működéshez. Az egyszeri pénzügyi segély megszavazásának sem az MSZP, sem a Fidesz nem látja akadályát. A tévé válságos gazdasági helyzetéről Mendreczky Károly tájékozatta a MTV elnöki kuratóriumát a testület július 16-i ülésén azt megelőzően, hogy bejelentette lemondását az elnöki posztról.
Vágólapra másolva!

"Ahhoz, hogy a tévé színvonalasan tudjon működni a kasszába kell nyúlni" - mondta az [origo]-nak Újhelyi István. Az MSZP médiapolitikusa szerint Mendreczky Károly lemondásával beismerte gazdasági és szakmai sikertelenségét.

Újhelyi ugyanakkor azt is kijelentette, hogy a gazdasági elsősegélynyújtáson túl az MSZP nem kíván beavatkozni a közmédiák ügyeibe. "Hiba lenne, ha ezzel a politika kezdene foglalkozni, mert nem a kormány, hanem a köz televíziójáról van szó. Reméljük, hogy egy új vezetés képes lesz jól működtetni az MTV-t" - fogalmazott Újhelyi.

Szalai Annamária, a Fidesz médiapolitikusa szerint a baloldali pártok tudatosan tették tönkre a Magyar Televíziót. Szalai kijelentette: a kormány a választások óta politikai hadjáratot folytat a közmédiák vezetői ellen, és ennek a hadjáratnak a legújabb áldozata Mendreczky Károly, aki július 16-án jelentette be lemondását az MTV elnöki posztjáról.

"A kormánypártok első médiapolitikai döntése a választások után az volt, hogy felszólították a közmédiák vezetőit, mondjanak le tisztségükről" - mondta Szalai, aki szerint a kormányzat azt követően alkalmazott gazdasági kényszert az MTV-vel szemben, hogy Mendreczky nem mondott le felszólításukra.

Szalai úgy látja, hogy a Horn-kormány veszteségre alapozta a köztévé gazdálkodását, ezért kellett a Fidesznek az elmúlt négy évben többször is pluszforrásokat biztosítania a tévé részére. Szalai azokra a több milliárd forintos adósság elengedésekre és pénzügyi segélyekre utalt, melyekkel az elmúlt négy évben a Fidesz-kormányzat több alkalommal is megmentette a közmédiákat a csődtől. "A csomagok célja az volt, hogy ne sötétüljön el a képernyő és ne hallgasson el a rádió" - fogalmazott Szalai.

Szalai úgy véli, hogy az állandó pénzügyi válságból csak a médiatörvény módosítása jelenthet kiutat, ugyanakkor nem zárkózott el attól a lehetőségtől sem, hogy a Fidesz további pénzügyi segélycsomagok megszavazásával támogassa a közmédiákat.

Mendreczky Károly, az MTV július 16-án lemondott elnöke azzal magyarázta távozását, hogy politikai nyomás nehezedett rá a kormány részéről. Ugyanakkor a televízió elnöki feladatait ellátó elnökségi kuratórium ülésén azt is elismerte, hogy nem tudta kivezetni a gazdasági válságból az MTV-t.