Elfogták a móri vérengzéssel összefüggésbe hozott Farkast

Vágólapra másolva!
A Blikk úgy tudja, hogy a móri, nyolc halálos áldozatot követelő vérengzés miatt keresett Farkas Róbertet fogták el a kommandósok hétfőn. A rendőrök ezt nem erősítették meg, de nem is cáfolták.
Vágólapra másolva!

A móri Erste Bankban történt mészárlással korábban összefüggésbe hozott Farkas Róbertet fogták el a kommandósok - írja a Blikk. Hétfőn a kommandósok két férfit fogtak el, egyiküket a fővárosban, egy másikat pedig vidéken.

Itt elolvashatja az [origo] összes cikkét a móri bankrablásról/itthon/20020510ittelolvashatja.html

Németh Lajos, az ORFK szóvivő-helyettese elmondta, hogy nem a móri bankrablás ügyében vették őrizetbe a tegnap elfogott férfiakat. Hozzátette azonban, hogy minden fajsúlyosabb bűnöző elfogása esetén megvizsgálják, összefüggésbe hozhatók-e a móri vérengzéssel. A Blikk munkatársának azonban nem cáfolták (bár nem is erősítették meg), hogy Farkas Róbertet fogták el.

Farkast, az azóta már önként jelentkezett Horváth Szilárddal együtt a lövöldözés után néhány órával már összefüggésbe hozták a bűncselekménnyel. A vizsgálat során megállapították, hogy Horváth DNS-mintája nem egyezett a bankban talált mintával, és azóta sem tudták meggyanúsítani őt a rendőrök ezzel a bűncselekménnyel. Később nyilvánosságra hoztak három fantomképet, amelyet az elkövetőkről készítettek a szemtanúk beszámolói alapján. Ezekről a képekről a nyomozás egyik vezetője elmondta, hogy "ha akarom hasonlít, ha nem akarom nem hasonlít" a két megnevezett férfira. Az illetékesek később többször is elmondták, hogy túllépett már a nyomozás ezen a két emberen.

Móron május 9-én ismeretlen fegyveresek hat embert agyonlőttek az Erste Bank fiókjában, két súlyos sérült pedig később a kórházban veszítette életét. A rablók 7,5 millió forintot zsákmányoltak.