Elnök nélkül az FKGP

Vágólapra másolva!
Nincs elnöke a Független Kisgazgapártnak, legalábbis a Fővárosi Bíróság július 13-ai végzése szerint Torgyán József elnökké választása nem volt szabályos. Torgyán nem elnöke, csak képviselője az FKGP-nek. A párt székházában Korényi Attiláné, a legutóbb megválasztott alelnök nem tud arról, hogy a bíróság nem fogadta volna el a gyáli nagyválasztmány után Torgyán József elnöki bejegyzését.
Vágólapra másolva!

Emlékezetes, nyár elején három megválasztott elnöke is volt a pártnak. A szakadár Réti Miklós a MOM Művelődési Házban tartott nagyválasztmányt, ahol elnöknek választották. Bernáth Varga Balázst viszont Gyálon, a Lakodalmas Ház előtt szavazták elnöknek. A bíróság mind a két elnök bejegyzés iránti kérelmét elutasította. A végzés szerint Torgyán kérelmével kapcsolatban külön dönteni nem kellett, mivel új képviselő nyilvántartásba vételéig őt kell a párt képviselőjének tekinteni - szólt a verdikt.

A mandátumának lejártát követően kötelező képviselő-választás azonban az ő esetében sem tekinthető szabályosnak - állapította meg végzésében Balogh Margit bírónő, akit nem értünk el. Az ítélkezési szünet miatt a Fővárosi Bíróság sajtóosztályán csak annyit tudtak mondani, hogy a pártelnök és a párt képviselője nem feltétlenül egy személy. Arra a kérdésre már nem kaphattunk választ, hogy fölszólítják-e a pártot új nagyválasztmány kiírására.

A Belgrád rakparton a Gyálon választott új alelnök Korényi Attiláné arról szólt, információja szerint hiánypótlásra szólítják föl Torgyánt. Ha mégis elutasítanák bejegyzési kérelmét - de erről értesítést nem kaptak -, biztos fellebbeznek, mint ahogy Bernáth Varga Balázsék is, akik viszont azt hangoztatják, Torgyán - mielőtt szavaztak az elnökről - lemondott, s ezt jegyzőkönyvbe vették.