Tehermentesítik az okmányirodákat

A túlterhelt okmányirodákat a közeljövőben tehermentesítik, javítani fogják a technikai feltételeket, és létszámemelést is terveznek. A mozgáskorlátozottak parkolási engedélyei, az egyéni vállalkozói igazolványok és az útlevélkérelmek kiadását is ezek az irodák veszik át a jövőben.

Az okmányirodák feladatköre januártól várhatóan tovább bővül a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványainak, illetve az egyéni vállalkozói igazolványok kiadásával - ismertette hétfőn Tóth Zoltán, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára.

A tervek szerint az útlevélkérelmek befogadásával és digitalizálásával kapcsolatos feladatokat is átveszik az irodák a közeljövőben. Az egyéni vállalkozói igazolványokkal kapcsolatban Tóth Zoltán megjegyezte, hogy a 2000. november 1-je előtt kiadott okmányok érvényességi ideje ez év június 30-a helyett 2003. február 15-ére módosul. Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy az okmányirodáknak az önkormányzatok saját feladatvégzését is elő kell segíteniük, példaként az ügyfél-azonosító kártyák bevezetést említette az államtitkár.

Az államtitkár beszámolt arról is: a tervek között szerepel, hogy az okmányokat a rendészeti szervek is képesek legyenek majd "technikailag hasznosítani". Ez azt jelenti, hogy például igazoltatás során a rendőrök egy külső szerkezettel, vagy online rendszer segítségével ellenőrizni tudnák az okmány hitelességét.

Tóth Zoltán szerint jelenleg gondot okoz, hogy a feladatok egyenlőtlenül oszlanak el az okmányirodák között, melynek orvoslására pótlólagos erőforrás kell, mind a személyeket, mind a technikát illetően. A legtöbb méltatlan sorban állás a nagyvárosi, fővárosi és olyan okmányirodákban van, melynek közelében gépjármű-értékesítés folyik.

Dudás Zoltán főosztályvezető közölte, hogy augusztustól vagy szeptembertől a nagyobb bevásárlóközpontokban és MÁV-pályaudvarokon kísérleti jelleggel okmányirodákat telepítenek az állampolgárok jobb kiszolgálása érdekében. Távlati célja a Belügyminisztériumnak, hogy azon okmányok, melyek kiadása nem kíván személyes megjelenést, internet útján is átvehetők legyenek.

Az országban működő 274 okmányiroda az első fél évben 427 ezer személyi igazolványt, egymillió lakcímigazoló kártyát és több mint 2,6 millió gépjárművel kapcsolatos okmányt állított ki. 2002 első félévében hatmillió okmányt adtak ki, melyből négy és fél milliót az önkormányzati, kétmilliót a központi okmányirodák készítettek el.

KAPCSOLÓDÓ CIKK