Tűzijáték és Elton John augusztus 20-án

Vágólapra másolva!
Augusztus 20-a fő attrakciói a tradicionális tűzijáték, amelyet ez évben ismét a Gellérthegyről indítanak, a másik a popzene extravagáns brit képviselője, Elton John, aki szívesen jön Budapestre. Mindkét rendezvényt a Multimedia Concerts szervezi.
Vágólapra másolva!

Elton Johnt, a korábban szemüvegeiről és szalmakalapjairól is ismert brit popsztárt nem volt túlságosan nehéz rábeszélni, hogy Budapesten lépjen a közönség elé, mivel ő maga is régóta szeretett volna ellátogatni Magyarországra, egyedül a szűkös előjegyzési-naptára volt az oka, hogy a látogatás nem történt meg már korábban - tudta meg az [origo], Hegedűs Lászlótól, a Multimedia Concerts munkatársától, a tűzijáték és fényshow tervezőjétől.

Hegedűs László a 80-as évek közepén a Queen és a Santana koncertek szervezőjeként lett ismert. 2000-ben ő szervezte Michael Flatley Népstadionbeli fellépését.

Elton John kilencven perces koncerttel teszi még emlékezetesebbé augusztus 20-át a fővárosi nézőközönség számára. Az extravagáns zenész, a tőle már megszokott feltételeket kéri budapesti koncertje alkalmából is: a legjobbat a legjobból. Étkészlete természetesen Rosenthaléknál készült, és közlekedési eszközként egy minimum 8 méteres limuzint kívánt magának a brit popzene nemesi rangba emelt tagja.

Multimedia Concertshttp://www.muco.hu/

A másik látványosságért, a tűzijátékért is a szakma egyik igen elismert képviselője, a tűzijáték-varázsló Hans-Georg Kehse, a Nike-Fiocchi és a Mafilm a felelős. Kehse a szakmát Japánban sajátította el és ott a legkifinomultabb, a Hanabi tűzijáték technikáit is megtanulta. Eddigi munkái közül a berlini Milleneumi, az athéni Akropolis, és a "Night of the Euro", az Euro bevezetése alkalmából celebrál pirotechnikai alkotások magaslanak ki. A budapesti Körpanoráma tűzijáték és fényshow komputervezérelt. Tervezője olyan pirotechnikai eszközöket használ, nagyobb rakétákat, amelyek a város nagyobb részéről láthatóak lesznek, lézershow-val egybekötve. Mint Hegedűs László, a Multimedia Concerts munkatársa elárulta, meglepetésben sem lesz hiány.

Az est komolyzenei csúcspontját a Roosevelt téri Tudományos Akadémia előtti Nemzeti Filharmonikus koncertet Kocsis Zoltán vezényli.