Mór: Halála előtt beszélhetett a koronatanú

Vágólapra másolva!
A móri rablógyilkosság egyik életveszélyes sérültje beszélt a rendőrökkel kórházba szállítása előtt - írja a Blikk. A 27 éves, agylövést kapott lány a kórházban később belehalt sérüléseibe. Több lap is beszámol arról, hogy az ügy egyik gyanúsítottja vallomást tett.
Vágólapra másolva!

A Blikk úgy tudja, hogy a móri mészárlás egyik életveszélyes sérültjével kórházba szállítása előtt tudtak beszélni a rendőrök. A lap szerint a bodajki fiatal nő a nyomozást alapvetően meghatározó információkat mondott el a rendőröknek. A móri bankban csak helyettesítőként dolgozó nő a kórházba szállítás közben veszítette el eszméletét. Még aznap agyműtéten esett át, és ezután már nem tért magához. A 27 éves lány a rablógyilkosság után még több mint egy hétig élt a kórházban, de az orvosok nem tudták megmenteni a súlyos agylövést kapott lányt.

Itt elolvashatja az [origo] összes cikkét a móri bankrablásról/itthon/20020510ittelolvashatja.html

Több napilap is beszámol arról, hogy K. Ede vallomást tett. A híradásokból az is kiderül, hogy a nemrég elfogott gyanúsított különös információkat nem mondott a rendőröknek.

A Magyar Hírlap értesülése szerint a rendőrségnek minden információja megvan arról, hogy a móri gyilkosok hogyan szerezték be a fegyvereket, és hogy hol rejtették el azokat a gyilkosság után, ezért nincs szükség vádalku kötésére. A vádalku lehetőségégnek felmerüléséről tegnap számoltunk be. Több, az ügyről nyilatkozó szakértő szerint elképzelhető a vádalku kötése K. Edével, aki feltételezhetően nem lőtt az áldozatokra, bár részt vett a móri rablógyilkosságban.

A Blikk információi szerint a korábbi hírekkel ellentétben nem két fegyvert használtak a támadók, hanem hármat.