Az átvilágításról szóló törvény

Vágólapra másolva!
Az átvilágítást és a Történeti Hivatalt szabályozó 1994. évi XXIII. törvény hatályba lépése óta szinte minden évben módosult, folyamatosan bővítették, illetve pontosították az ellenőrzendő személyek körét. A köztársasági elnököt például egy 1996-os módosítás, a törvényi fogalmazás szerint "közvélemény-formáló tisztséget betöltő" műsorszerkesztőket, újságírókat pedig a 2000 júliusától hatályos szabályozás alapján kell átvilágítani. A törvény egyébként a jogalkotó szándéka szerint a demokratikus államélet tisztaságának előmozdítása érdekében született, és meghatározza, hogy kiket ellenőriznek és mit vizsgálnak az átvilágítóbírák, leírja az eljárás menetét és megállapítja jogkövetkezményeit, valamint szabályozza, hogy kik és milyen céllal kutathatják a Történeti Hivatalban őrzött dokumentumokat.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés vagy a köztársasági elnök előtt eskütételre kötelezett, valamint az Országgyűlés által megválasztott személyeket az alábbi sorrendben ellenőrzik:

1. az országgyűlési képviselők,
2. a köztársasági elnök,
3. a kormány tagjai,
4. az Állami Számvevőszék elnöke, alelnökei,
5. az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és helyettese, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa, az adatvédelmi biztos,
6. az Alkotmánybíróság tagjai,
7. a Legfelsőbb Bíróság elnöke,
8. a legfőbb ügyész,
9. az államtitkárok,
10. a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese,
11. a legfőbb ügyész helyettesei,
12. a Magyar Nemzeti Bank elnöke, alelnökei, a Jegybanktanács tagjai,
13. a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, alelnökei,
A fenti tisztséget betöltőket követően ellenőrzik:
14. a Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság vezérigazgatóját és igazgatóit,
15. a Magyar Rádió Részvénytársaság, a Magyar Televízió Részvénytársaság, a Duna Televízió Részvénytársaság elnökeit, alelnökeit, valamint valamennyi további műsorszolgáltató elnökét és alelnökét, illetve annak megfelelő vezető tisztségviselőit,
16. a műsorszolgáltatók azon főszerkesztőit, főszerkesztő-helyetteseit, szerkesztőit és rovatvezetőit, akik befolyást gyakorolnak a politikai közvélemény alakítására,
17. az országos, regionális, megyei és helyi terjesztésű közéleti lapok azon főszerkesztőit, főszerkesztő-helyetteseit, szerkesztőit, olvasószerkesztőit, rovatvezetőit, valamint főmunkatársait, akik befolyást gyakorolnak a politikai közvélemény alakítására,
18. az arra illetékes hatóság által nyilvántartott, magyar honosságú, legalább országosan elérhető internetes hírszolgáltatók azon főszerkesztőit, továbbá hírkiadási joggal felruházott helyetteseit, illetve megbízottait, akik befolyást gyakorolnak a politikai közvélemény alakítására,
19. az állami költségvetési támogatásra jogosult pártok megyei és országos elnökségének tagjait, vagy annak megfelelő vezető testületi tisztségviselőket,
20. a hivatásos bírákat,
21. az ügyészeket.

Aki a rendszerváltás után lett nagykorú, azaz 1972. február 14-e után született, mentesül az ellenőrzés alól.