Deutsch kifogásolja a minisztériumi vizsgálatokat

Vágólapra másolva!
Deutsch Tamás levelet ír az összes miniszterhez. A Fidesz alelnöke azt akarja megtudni, hogy milyen cégeket bíztak meg külső szakértői vizsgálatokkal. Deutsch úgy vélte, hogy a szakértői vizsgálatok megrendelésének egyik célja az MSZP-hez és az SZDSZ-hez közel álló személyeknek 100 millió forint értékű megbízásokat adni.
Vágólapra másolva!

Deutsch Tamás hétfőn levelet ír valamennyi miniszterhez. A Fidesz - Magyar Polgári Párt alelnöke arra vár választ, hogy május 27-e és augusztus 1-je között kiket, mikor, milyen feltételekkel és milyen összegért bíztak meg külső szakértői vizsgálatokkal. A politikus erről szombati budapesti sajtótájékoztatóján beszélt. A politikus arra a kérdésre is választ vár, hogy indokolt-e az állami szervek vizsgálódásával párhuzamosan közpénzekből külső szakértőket is bevonni a vizsgálatokba.

Kormánymegbízás az SZDSZ-kampányt szervező cégnek/itthon/20020802kormanymegbizas.html

Deutsch Tamás szerint ennek egyik célja az, hogy az MSZP-hez és az SZDSZ-hez közel álló és a választási kampányt segítő ügyvédeknek, könyvvizsgálóknak, ingatlanszakértőknek mintegy 100 millió forint értékű megbízásokat adjanak.

Példaként említette, hogy a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) közigazgatási államtitkárának felesége annak a könyvvizsgáló cégnek a főkönyvelője, amely átfogóan vizsgálja az ISM korábbi tevékenységét.

Szólt arról is, hogy Erős Jánosnak, a Magyar Fejlesztési Bank Rt. vezérigazgatójának egyik korábbi üzlettársát bízták meg külső ingatlanszakértőként és a minisztériumban dolgozik Alács Tibor, aki 1989-ben aláírta a csillebérci úttörőtábor ajándékozási szerződését, s ezzel kétmilliárd forint értékű ingatlan került ki az állam kezéből.

A GYISM szerint meg kellene várni a vizsgálat végét

A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium nemzetközileg elismert céget bízott meg a tárca elődje, az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) tevékenységének vizsgálatával. Ezt Fazekas Erzsébet, a tárca szóvivője közölte szombaton, Deutsch Tamás felvetésére reagálva. Fazekas Erzsébet szerint a vizsgálatot végző céget a közbeszerzési törvényben foglaltaknak megfelelően bízták meg. Hozzátette: a vizsgálat hamarosan lezárul, a jelentésben foglaltakat pedig sajtótájékoztatón ismertetik.

Fazekas Erzsébet úgy vélte, hogy Deutsch Tamásnak meg kellene várnia a vizsgálat eredményét. A Fidesz alelnökének azon közlésére, miszerint az ISM jogi ügyleteit Sándor Elek ügyvéd vizsgálja, aki 1998-ban és 2002-ben is MSZP-s jelöltként indult a választásokon, Fazekas Erzsébet nem kívánt reagálni.