6 milliárdos MÁV-megbízás pályázat nélkül

6 milliárd forintos megrendelést kapott a MÁV Rt. előző vezetésétől egy olyan magáncég, amelyik nem indult a megrendelésre kiírt pályázaton. A vasúti kocsi gyártásra kiírt pályázatnál előnyben kellett volna részesíteni azokat a cégeket, amelyek MÁV-tulajdonú cégek munkavállalóit foglalkoztatják.

A MÁV Rt. júliusban menesztett vezetése a távozása előtti utolsó pillanatban olyan magáncéget bízott meg háromszáz vasúti kocsi gyártásával, amely nem is indult a korábban kiírt pályázaton - közölte hétfőn Debrecenben tartott sajtótájékoztatóján az MSZP Hajdú-Bihar megyei elnöke.

Juhászné Lévai Katalin kijelentette: a MÁV korábbi vezetőinek eljárása azért is törvénysértő, mert a pályázati kiírás szerint előnyben kellett volna részesíteni azokat a pályázókat, amelyek MÁV-tulajdonú cégek munkavállalóit foglalkoztatják.

Zágonyi Imre, a MÁV Debreceni Járműjavító Kft. felügyelő bizottságának - üzemi tanács által delegált - tagja elmondta, hogy a debreceni, a miskolci és a szombathelyi járműjavítókban akár ezer ember munkahelyét is veszélyeztetheti a döntés. A 6 milliárd forintos megrendelés négy éves megbízást jelentett volna a járműjavító műhelyek számára.

Juhászné Lévai Katalin bejelentette: a MÁV Rt. új vezetésénél kezdeményezik a döntés felülvizsgálatát, és levélben tájékoztatják a történtekről Csillag István gazdasági és közlekedési minisztert, illetve Keller Lászlót, a közpénzek felhasználását ellenőrző politikai államtitkárt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK