Kétezer sérülés a Szigeten

Vágólapra másolva!
Az idei Sziget Fesztiválon a sebészeti eset volt a leggyakoribb, több mint 900. Alkoholmérgezést 38-an szenvedtek és 6 embernél okozott problémát a kábítószer-fogyasztás. A rendezvényen dolgozó 380 fős egészségügyi személyzet vezetője szerint volt már olyan év, hogy 4000 esetük volt.
Vágólapra másolva!

A Sziget Fesztiválon összesen 1700 esetben szorultak orvosi ellátásra a látogatók - tudtuk meg dr. Szeles Gézától, aki orvosként dolgozik a Szigeten. Ebből a legtöbb sebészeti eset volt, több mint 900. Ezek láb- és kartörések, ficamok, bőrsérülések voltak. Kórházba 52 embert vittek.

Sziget 2002 - keddi menü/szorakozas/zene/20020805sziget1.html

Az első hat napon 38-an kerültek olyan súlyos alkoholos állapotba, hogy detoxikálásra volt szükség. Kábítószer-fogyasztás gyanúja 8 esetben merült fel, ebből 2-nél nem bizonyosodott be a tiltott szer élvezete. A többinél könnyebb drogokat találtak.

A szigeten összesen 380 főnyi egészségügyi személyzet dolgozik szerda estig, ebből a legnagyobb létszámú 110 fővel a járőröző elsősegélynyújtók csapata. Egy időben 40 nővér és 6 orvos dolgozik.

Az 1700 ellátott eset mellett néhány száz olyan sérülés volt, ahol nem szorult komoly segítségre a sérült, így Szeles Géza szerint körülbelül 2000 esetről lehet szó kedd reggelig. Ez a szám a szakértő szerint nem magas. Volt már olyan fesztivál is, amikor egy hét alatt 4000 sérülés volt.