Mától bonthatják a Citadella-teraszt

Vágólapra másolva!
Bár mától már megtehetné, még nem bontat a Kulturális Örökség Hivatala a Citadellán, csupán terepszemlét tartanak a helyszínen, és döntenek a tereprendezés időpontjáról. Vagyis a buldózerek bármikor megjelenhetnek, a bontás költséget pedig a vállalkozóra terhelik. Magyarországon egyelőre alig akadt példa arra, hogy az engedély nélküli építményeket lebontsák.
Vágólapra másolva!

Mától már a buldózereké a főszerep a Citadellán, a Kulturális Örökség Hivatala csütörtökön dönt a terasz elbontásának idejéről, a költségeket pedig az engedély nélkül építkező kft. vezetőjére, Veress Istvánra terhelik.

A jelképpé vált Fenyő-villa mellett sorolhatnánk azokat a példákat, ahol szintén tájvédelmi vagy védett területen építési engedély nélkül építkeztek, majd évekkel ezelőtt a hatóságok bontási határozatot hoztak, de a mai napig ott állnak.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatója elmondta, hiába rendelték el a Citadellán létesített terasz bontását elsőnek, mivel a Park szakhatóság, csak a Kincstári Vagyon Igazgatóságnak (KVI) és a Kulturális Örökség Hivatalának van erre jogosítványa.

Vass János szerint, hiába húzódik az ügy, le kell bontani és vissza kell állítani az eredeti állapotot, vagy úgy járnak, mint például a Fenyő-villa esetén, hogy évek óta megvan a másodfokú bontási határozat, a villa azonban áll.

A helyi önkormányzatok jegyzői számos esetben felülbírálják ezeket az engedély nélküli építkezéseket, mint a Citadella-terasz esetében, és ha törvénytelen az építkezés, akkor is meghagyják, sőt birtokvédelem alá is helyezik. A Citadellánál elsőként a Nemzeti Park hozta meg a határozatot, sőt négy esetben rendőri segítséggel el is vezették az ott dolgozó munkásokat. Hiába, mert védett növény és állat nem sérült, innentől pedig már a KVI-nek és a Kulturális Örökségnek kellett volna keményebb eszközökkel fellépni, és a terasz már nem állna ott - fogalmazott az igazgató.

Az idő azonban a tilosban építkezőknek dolgozik. Ha holnap egy minaretet építene valaki a Hősök terén, botrány ide vagy oda, az is megmaradhatna, ha a kerület vagy a főváros jegyzője ellenérdekelt az ügyben, és mint a Citadellánál is, birtokvédelem alá vonja azt.